Kiállítás kontra találatok

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2005.10.28. 01:59
Címkék
Az Illovszky Rudolf Stadionban rendezett VasasLombard Pápa Termál FC Magyar Kupa mérkőzés (33) első félidejében a pápai csapat leiskolázta a hazai együttest, a második félidőben pedig az angyalföldi középpályás, Bárányos Zsolt egymaga iskolázta le a Lombardot. Lássuk hát az amúgy remek teljesítményt nyújtó, ám a fegyelmezetlensége miatt a teljesítményén mégis sokat rontó Bárányos Zsolt bizonyítványát.
Ami dicséretes volt:
A középpályás két gólt rúgott, és bár az elsőt lesállás előzte meg, ám ez szemernyit sem von le a labdarúgó érdemeiből, hiszen jól oldotta meg a feladatot, a második előtt remek mozdulattal vette át a labdát, majd a harmadik találatot megelőzően csodálatos mozdulattal varázsolta a labdát Gyánó Szabolcs fejére. Bárányos Zsolt az első félidőben csatárként játszott, mégis inkább az előkészítésben jeleskedett, igazán nem tehet róla, hogy Weitner Ádám és Gyánó Szabolcs is kihagyta az elhibázhatatlannak tűnő helyzetet.

Ami kritizálható volt:
A labdarúgó valóban a mezőny fölé nőtt, mi több, könnyedén a meccs legjobbja lehetett volna, ám a 87. percben megsértette Ortó Gyula partjelzőt, s ezért Fábián Mihály bíró kiállította a magáról megfeledkező futballistát. A válogatott játékos úgy vélte, a 87. percben az egyik pápai játékos kezéről pattant az alapvonalon túlra a labda, s amikor ő ívelte be a labdát szögletrúgásból, nem a pályán kívülről érkezett a kapu elé a labda, ahogyan azt az asszisztens látta… Bárányos Zsolt ezután nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidta a partjelzőt. A kiállításnak súlyos ára lehet, hiszen a támadó középpályás nem lehet ott a pápai visszavágón.
Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
26 perce

Először nyert a svéd bajnokságban Nagy Martin csapata

Kézilabda
43 perce

Megvan a következő két női és férfi röplabda-vb helyszíne

Röplabda
56 perce

Férfi kézi MK: győzelemmel távoztak a hevesiek Békésről

Kézilabda
1 órája

Rozman Sándor lett a magyar kispályás labdarúgó-válogatott szövetségi edzője

Magyar válogatott
1 órája

Világszínvonalú cheer edzőképzés indul hazánkban

Egyéb egyéni
1 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban

Olasz labdarúgás
1 órája

Atlétika: magyar második hely és Marton Zsófi nagy dobása Kaposváron

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik