Mélyponton a Benfica

MUNKATÁRSUNTÓL MUNKATÁRSUNTÓLMUNKATÁRSUNTÓL MUNKATÁRSUNTÓL
Vágólapra másolva!
2005.09.11. 21:43
Címkék
A Sporting nyerte meg a lisszaboni ősderbit, miután hazai pályán, mintegy 50 ezer néző előtt 2-1-re legyőzte a Benficát. Tonel átadásából a Sporting új szerzeménye, Luís Loureiro szerzett vezetést a hazaiaknak, majd a 64. percben Simao Sabrosa megpattanó szabadrúgása nyomán egyenlítettek a Ricardo Rocha kiállítása miatt az egész második félidőben emberhátrányban játszó vendégek.
Aztán érkezett a "zöldek" ügyeletes gólfelelőse, a brazil Liedson, aki Tello beadását követően remek fejessel beállította a 2-1-es végeredményt. A Benfica fennállása legrosszabb idénykezdetét éli (három mérkőzésen mindössze egy pont az eddigi termés…), míg a Sporting megőrizte makulátlan mérlegét, háromból a harmadik bajnokiját nyerte meg - akárcsak a Porto, valamint a Braga, amely 1985 óta először tudta idegenben legyőzni északi riválisát, a Vitória Guimaraest.A Sporting-Benfica találkozó krónikájához tartozik még, hogy a lelátón felrobbant egy petárda, aminek következtében három szurkoló könnyebben megsérült.SUPERLIGA, 3. forduló
Guimaraes-Braga 0-2 (Delibasic 81., Joao Tomás 90.)

Porto-Rio Ave 3-0 (Quaresma 87., Alan 89., Hugo Almeida 90.)

Sporting-Benfica 2-1 (Luís Loureiro 38., Liedson 74., ill. Simao Sabrosa 64.)

Gil Vicente-Nacional 0-1 (Alonso 62.)

Uniao Leiria-Marítimo 0-0

Amadora-Naval 2-1 (Manu 5., Machado 79., ill. Guerra 83.)
Az élcsoport
1. Porto 3 3 7–2 9
2. Braga 3 3 4–0 4
3. Sporting 3 3 6–3 9
4. Nacional 3 2 1 4–2 7
Legfrissebb hírek

Formula–E: váratlan kettős DS Penske-győzelem az első sanghaji versenyen

Egyéni
7 perce

Európai kézilabdaligák: bennmaradt a román élvonalban Pál Tamara csapata

Kézilabda
18 perce

Nyílt vízi úszás: Európa-bajnok a magyar csapat!

Úszás
21 perce

Női kosár: Aho Nina marad a DVTK-ban

Kosárlabda
37 perce

William Gallas: Marseille-ben nem akarják, hogy a Paris Saint-Germain nyerjen

Bajnokok Ligája
37 perce

Házon belülről érkezik a Kisvárda új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
49 perce

Már első győri idényében vezérré vált – interjú Dione Housheerrel a budapesti négyes döntő előtt

Képes Sport
57 perce

Teszteltük, mennyire ismeri Vámos Petra metzi csapattársait – itt az eredmény!

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik