Raga bent és kint is tarolt

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.09.10. 21:38
Címkék
Habár a triálszezon utolsó nagy versenye, a csapatvilágbajnokság, a Nemzetek Triálja még előttünk áll, már most kijelenthető, az idény főszereplője a 23 éves spanyol Adam Raga volt.
Raga hatalmas bravúrt vitt véghez – a teremben rendezett vb után szabadtéren is gyôzött
Raga hatalmas bravúrt vitt véghez – a teremben rendezett vb után szabadtéren is gyôzött
Raga hatalmas bravúrt vitt véghez – a teremben rendezett vb után szabadtéren is gyôzött
Raga hatalmas bravúrt vitt véghez – a teremben rendezett vb után szabadtéren is gyôzött
Raga hatalmas bravúrt vitt véghez – a teremben rendezett vb után szabadtéren is gyôzött
Raga hatalmas bravúrt vitt véghez – a teremben rendezett vb után szabadtéren is gyôzött

Az ötödik évadját taposó spanyol pilóta 2003 és 2004 után az idén is megnyerte a terem-világbajnokságot, a koronát pedig azzal tette fel szereplésére, hogy szabadtéren sem talált legyőzőre. Spanyol pilóta kilenc éve nem nyert szabadtéren vb-aranyat, és Raga előtt csak honfitársa, Marc Colomer, valamint a brit Dougie Lampkin tudott ugyanabban az évben fedett pályán és a szabad ég alatt is a csúcsra érni.

A 13. teremtriál vb-n teljes volt a spanyolok fölénye, a 12 fordulós sorozatban első nemzetként tudtak mindent megnyerni, a diadalokból Raga tízet vállalt magára, és ezzel beállította Lampkin 2001-es abszolút rekordját. Minden idők legjobb triálosát egy tekintetben azonban nem sikerült felülmúlnia: Raga zsinórban "csak" hat versenyt tudott megnyerni, Lampkinnak négy éve a nyolcas széria is összejött.

A szabadban azonban sokkal nehezebb dolga volt a spanyolnak, három korábbi világbajnok, a spanyol Albert Cabestany, a japán Fudzsinami Takahasi és Lampkin is folyamatosan veszélyeztette Ragát, aki azonban visszaverte a rohamokat, és korábbi sikertelen kísérletei (2001-ben ötödik, 2002-ben és 2003-ban negyedik, tavaly harmadik lett) után az idén nyerni tudott.

A hétszeres világbajnok Jordí Tarres tanítványa elsősorban jó átlagteljesítményének köszönheti a sikerét. Negyediknél rosszabb sohasem volt, egyszer sem sérült meg, elkerülték a motorhibák, és nála több nagydíjat senki sem nyert meg. Vb-címe az utolsó előtti, a Német Nagydíjon lett biztos, akkor duplázott, előtte pedig még öt versenynapon ünnepelhetett.
Legfrissebb hírek

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
2 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
2 órája

Kettesben egy régi hőssel – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
3 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
3 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; DVSC–ETO és Koprivnica–FTC a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Először nyert idegenben a Nantes az idényben

Francia labdarúgás
4 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik