Sébastien Loeb újabb győzelme

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2005.08.28. 13:43
Címkék
Sébastien Loeb ismét futamot nyert, így a világbajnokság eddigi 11 futamából nyolcat sikerült első helyen befejeznie. Francois Duval a verseny meglepetésembereként második helyen ért célba, mögötte a két Peugeot-versenyző, Grönholm és Märtin végzett. A Ford zsinórban ötvenötödször szerzett pontot, Petter Solberg pedig végül felkúszott a hetedik, két pontot érő helyre.


Vasárnapra az első négy pilóta olyan nagy időkülönbséggel állt egymás mögött, hogy a Loeb - Duval - Grönholm - Märtin kvartett már reggel biztos befutónak volt tekinthető. A sorrend megváltozására csupán akkor lett volna lehetőség, ha az említett négy versenyző valamelyike hibázik, azonban minderre nem került sor.

A mai utolsó hat szakasz sok kérdésre adott választ, amelyeket még korábban tehettünk fel. Például arra, hogy meglesz-e a Ford 55. pontszerzése egyhuzamban, esetleg levágatja-e Petter Solberg végre a haját? Utóbbira már idejekorán tudtunk válaszolni: nem. A 2003-as világbajnok ugyanis néhány futammal ezelőtt tett egy ígéretet, melynek lényege, hogy addig nem vágatja le frizuráját, amíg nem nyer futamot.

No, de haladjunk szépen sorjában… Meglepetések nélkül kezdődött a Német-rali harmadik napja - az első szakaszon ismét a Loeb, Duval sorrend érvényesült, és nem volt ez másképp a folytatásban sem. A Citroën két versenyzője megérdemelten szerezte meg az első két helyet a dobogón. Sébastien Loeb és Francois Duval a legjobbjukat nyújtották, ebben pedig mindkettejük esetében partner volt a Xsara WRC. Nem elhanyagolandó statisztika, hogy a Citroën francia világbajnoka a futam 19 gyorsaságijából 13-at nyert meg, a világbajnokság eddigi 11 futamából pedig 8-at.

A két francia márka után két újabb PSA-konszernes autó következett. Magabiztosan szerezte meg a harmadik pozíciót az előző futamot megnyerő Marcus Grönholm, míg negyedik lett csapattársa, a szintén Peugeot-színekben versenyző Markko Märtin.

Az előbb említett négy nagymenő után már csak az ifjak következtek: Roman Kresta, Gigi Galli, Stephane Sarrazin és Daniel Sola. A nap elején ilyen sorrendben kezdték meg a küzdelmet a lehető legjobb pontszerző helyért, amely az ötödik volt. Később Daniel Solának komoly gondjai támadtak a hidraulikával, amely felmondta a szolgálatot a Focus WRC-ben.

Mindennek köszönhetően a norvég Petter Solberg pontszerző helyre lépett elő a nap elején (arra a bizonyos hajvágásra még várnia kell…). Sarrazin hetedik helye biztosnak mondható volt, de végül a francia pilóta helyet cserélt világbajnok csapattársával, így az ex-Forma 1-es Sarrazin végül nyolcadik lett. A kiélezett csata a cseh Kresta és az olasz Galli között zajlott. A mai napon mindvégig pár másodperces különbséggel autóztak - kettejük párharcából végül a Mitsubishi versenyzője, Gigi Galli jött ki győztesen (ennek ellenére a Ford így is ötvenötödször szerzett pontot).

A dobogós pilóták ünneplésére, valamint a kupaátadási ceremóniára ma délután 15.30-kor kerül sor, Trierben.

Egyéniben a vb-összetettben továbbra is magabiztosan vezet Sébastien Loeb, akiknek pedig még esélyük lehet matematikailag arra, hogy megállítsák a francia versenyzőt, azok Gardemeister, Grönholm, Märtin és Solberg.

A gyártók versenyében továbbra is nagy harcot vív egymással a Citroën és a Peugeot, őket a Ford a harmadik helyen már csak madártávlatból követi.

A rali-világbajnokság következő állomása Nagy-Britannia. A 2005-ös Brit-ralira szeptember 16-18. között kerül sor, amely futamon nagy visszatérőként indul egy Skodával az 1995-ös világbajnok Colin McRae.


24. Német-rali, végeredmény (19 szakasz - 355,4 versenykilométer, 1298,25 kilométer össztáv):
1. Sébastien Loeb (francia, Citroën Xsara WRC) 3:27:13,2 óra
2. Francois Duval (belga, Citroën Xsara WRC) + 37,4 másodperc
3. Marcus Grönholm (finn, Peugeot 307 WRC) + 2:04,8 perc
4. Markko Märtin (észt, Peugeot 307 WRC) + 4:09,4 perc
5. Gigi Galli (olasz, Mitsubishi Lancer WRC) + 5:03,6 perc
6. Roman Kresta (cseh, Ford Focus WRC) + 5:12,3 perc
7. Petter Solberg (norvég, Subaru Impreza WRC) + 7:48,1 perc
8. Stephane Sarrazin (francia, Subaru Impreza WRC) + 8:34,1 perc

A vb-pontverseny állása, egyéni:
1. Sébasiten Loeb 93 pont
2. Marcus Grönholm 61 pont
3. Petter Solberg 55 pont
4. Markko Märtin 53 pont
5. Toni Gardemeister 47 pont
6. Harri Rovanperä 22 pont

A vb-pontverseny állása, gyártók:
1. Citroën 123 pont
2. Peugeot 117 pont
3. Ford 72 pont
4. Subaru 62 pont
5. Mitsubishi 47 pont
6. Skoda 8 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik