Németh újra motorra ült

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.08.27. 22:12
Címkék
Egyetlen vb-menőnk, Németh Kornél meggyógyult, és három hét után újra elkezdhette az edzéseket. Úszással nyitott, kerékpározással és futással folytatta, a hét közepén Somogytúron pedig már hosszabb ideig gyakorolt a Suzukijával. Vb-futamgyőztesünknél tehát minden visszaállt a régi kerékvágásba, ám még nem tudja, mikor versenyezhet újra, mert vírusos betegsége erőnlétileg nagyon legyengítette.
Németh Kornél még nem tudja, mikor versenyezhet újra
Németh Kornél még nem tudja, mikor versenyezhet újra
Németh Kornél még nem tudja, mikor versenyezhet újra
Németh Kornél még nem tudja, mikor versenyezhet újra
Németh Kornél még nem tudja, mikor versenyezhet újra
Németh Kornél még nem tudja, mikor versenyezhet újra

"Lépcsőzetesen kell visszanyernem régi erőállapotomat, nem akarok ismét beteg lenni. Csak fokozatosan erőltetem meg magam. Kedden még csak alig motoroztam, szerdán viszont már háromszor tíz perc volt a penzum. A tréningeken csupán három-négy gyors körre voltam képes, aztán egyszerűen elfáradtam. Épp ezért még nem tudom, mikor lehetek újra versenyképes állapotban. Az is lehet, hogy a mostani Angol GP után a jövő heti Holland GP-n sem indulok"- mondta Németh.

A magyat pilótát jobb kedvre derítheti, hogy csapatától, a Suzuki Kurztól digitális startgépet kapott, amellyel sokat javíthat az egyik leggyengébb pontján, a rajtján.

A vb élcsoportja
MX2: 1. Cairoli (olasz, Yamaha) 501 pont, 2. McFarlane (ausztrál, Yamaha) 482, 3. Chiodi (olasz, Yamaha) 427. MX1: 1. Everts (belga, Yamaha) 589, 2. Coppins (új-zélandi, Honda) 536, 3. Townley (új-zélandi, KTM) 460, …21. Németh Kornél (magyar, Suzuki) 114
Legfrissebb hírek

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
2 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
2 órája

Kettesben egy régi hőssel – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
3 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
3 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; DVSC–ETO és Koprivnica–FTC a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Először nyert idegenben a Nantes az idényben

Francia labdarúgás
4 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik