Tökéletlen gólszerző

MEHMET BASARANMEHMET BASARAN
Vágólapra másolva!
2005.08.21. 23:50
Címkék
Csakúgy, mint egy héttel korábban, a 3. fordulóban is 2-0-s győzelmet aratott a Besiktas a bajnokságban, csak ezúttal nem vendéglátóként, hanem látogatóként. A Genclerbirligi pályáján több nagycsapat járt már pórul, a "fekete sasok" azonban most nagyon összekapták magukat, és meggyőző második félidőbeli teljesítményükkel megérdemelten térhettek haza három ponttal.
Riza Calimbay, az isztambuliak trénere - a klub egykori legendás játékosa - már a 62. percben lehívta a Besiktas új csillagát, a fizikailag még mindig nem tökéletes Aíltont, de a brazil addig is sokat tett klubjáért: ő szerezte meg a vezetést egy perccel korábban. A második isztambuli gól a helyére beálló Tümer nevéhez fűződött a 96. (!) percben.A Besiktashoz hasonlóan hét pontot számlál a Trabzonspor is, amely hazai pályán nyert 3-1-re az Ankaragücü ellen. Nagyon kellett ez a győzelem a bordó-kékeknek, hiszen szurkolóik nemigen tudnak nekik megbocsátani, amióta a Bajnokok Ligájába jutásért kiestek a ciprusi Anorthoszisz Famagustával szemben. Talán majd ezután. A mérkőzés embere a legutóbbi török gólkirály, Fatih Tekke volt, aki kétszer mattolta a vendégek kapusát.A forduló záró mérkőzésén a Galatasaray Ümit Karan mesterhármasával 5-2-re legyőzte a Malatyasport, ezzel - a mezőnyben egyedüliként - továbbra is őrzi százszázalékos mérlegét.Süperlig
3. forduló: Trabzonspor-Ankaragücü 3-1, Denizlispor-Kayserispor 1-3, Samsunspor-Sivasspor 1-2, Genclerbirligi-Besiktas 0-2, Rizespor-Fenerbahce 1-2, Diyarbakirspor-Ankaraspor 1-2, Erciyesspor-Konyaspor 0-0, Manisaspor-Gaziantepspor 1-2, Galatasaray-Malatyaspor 5-2
Az élcsoport: 1. Galatasaray 9 pont, 2. Besiktas 7 (5-1), 3. Trabzonspor 7 (5-2), 4. Gaziantepspor 7 (5-3)
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
1 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
1 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
2 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik