Beragadó isztambuliak

MEHMET BASARANMEHMET BASARAN
Vágólapra másolva!
2005.08.07. 23:51
Címkék
Christoph Daum vezetőedző állítja, csak a balszerencse miatt rajtolt pontvesztéssel a török bajnokságban a Fenerbahce, a tudósítások szerint viszont az ikszet még akkor is megérdemelte a Genclerbirligi, ha figyelembe vesszük a látogatók két kapufáját. Az ankarai együttes ugyanis helyzetek sorát puskázta el az isztambuli rivális ellen, amely a bajnoki főpróbán még 5-0-ra elpáholta az Evertont.Egy másik isztambuli óriás, a Besiktas is botlott, és csak 1-1-et ért el a Kayseri Erciyespornál. A "fekete sasoktól" Ali Tandogant szövegért már a 14. percben kiállította a bíró (a játékost már 150 milliárd lírára, 22 millió forintra meg is büntette a vezérkar), aztán Toroman és Córdoba kapus közös szerencsétlenkedéssel összehozta a hazaiak vezető gólját, így a Besiktasnak még azt is meg kellett becsülnie, hogy a századik bajnoki gólját jegyző Sergen szabadrúgásból legalább egy pontot megmentett. A Besiktasnál így sem szomorúak, hiszen 2.6 millió dollárért sikerült megvenniük Klébersont a Manchester Unitedtől.A három magyar légiós közül Molnár Balázs sérülés miatt nem játszott az Ankarasporban, Ferenczi István nem kapott lehetőséget a Diyarbakirspor otthonában vesztő Rizesporban, míg Tóth Balázsnak 56 perc jutott a Sivaspor stadionjában remiző Malatyasporban.Süperlig
1. forduló: Genclerbirligi-Fenerbahce 0-0, Erciyespor-Besiktas 1-1, Diyarbakirspor-Rizespor 1-0, Sivaspor-Malatyaspor 1-1, Trabzonspor-Kayserispor 2-1, Denizlispor-Ankaraspor 1-1, Galatasaray-Konyaspor 2-1, Samsunspor-Gaziantepspor 2-3, Manisaspor-Ankaragücü 2-2
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
1 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
1 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
2 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
2 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
3 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik