Aaron Peirsol és Leisel Jones révén újabb két világcsúcs született

SAL ENDRESAL ENDRE
Vágólapra másolva!
2005.07.30. 03:12
Címkék
Két világcsúcs, három amerikai és két ausztrál aranyérem - néhány szóban így foglalható össze az úszóversenyek hatodik napja a 11. FINA-világbajnokságon, Montrealban. A két világrekord közül az egyiket az amerikai Aaron Peirsol állította fel férfi 200 háton, ő a saját alig több mint egy éve fennálló abszolút idejét javította meg nyolc század másodperccel. A másik csúcs az ausztrál Leisel Jones nevéhez fűződik, aki női 200 mellen óriásit úszott, és egészen pontosan 72 századdal úszott jobbat, mint Amanda Beard egy évvel ezelőtt Long Beachben, amikor minden idők legjobbját érte el. Az új rekord női 200 mellen 2:21,72 perc. Férfi 200 mellen 150 méterig úgy tűnt, Brendan Hansennek is sikerül az, ami Jonesnak összejött a hölgyeknél, az amerikai azonban az utolsó ötvenen elkészült az erejével, így sikertelen volt a saját világcsúcsa ellen indított támadása. Michael Phelps az amerikai férfi 4x200-as gyorsváltóval megszerezte negyedik montreali aranyérmét, összességében pedig már nyolcnál tart.
Egy új világcsúcs felé vezetô út elsô pillanata: Aaron Peirsol jól kapta el a 200 méter hát fináléjának rajtját, majd saját rekordját adta át a múltnak
Egy új világcsúcs felé vezetô út elsô pillanata: Aaron Peirsol jól kapta el a 200 méter hát fináléjának rajtját, majd saját rekordját adta át a múltnak
Egy új világcsúcs felé vezetô út elsô pillanata: Aaron Peirsol jól kapta el a 200 méter hát fináléjának rajtját, majd saját rekordját adta át a múltnak
Egy új világcsúcs felé vezetô út elsô pillanata: Aaron Peirsol jól kapta el a 200 méter hát fináléjának rajtját, majd saját rekordját adta át a múltnak
Egy új világcsúcs felé vezetô út elsô pillanata: Aaron Peirsol jól kapta el a 200 méter hát fináléjának rajtját, majd saját rekordját adta át a múltnak
Egy új világcsúcs felé vezetô út elsô pillanata: Aaron Peirsol jól kapta el a 200 méter hát fináléjának rajtját, majd saját rekordját adta át a múltnak


Különleges páros. Olyanok, mint vegyesen a Cseh-Phelps duó. Az üldöző és az üldözött. Mindez 200 méter hátra lefordítva az osztrák Markus Rogan és az amerikai Aaron Peirsol. Ha Rogan javít, Peirsol is rátesz egy lapáttal. Ha egészen kivételeset úszik, az amerikai is hozza a maximumot. Tavaly, az athéni olimpián is összecsaptak. A medencében Peirsol nyert, természetesen Rogan előtt. Azonban az amerikait kizárták. Rogan fél óráig olimpiai bajnoknak hihette magát. Fél óráig pezsgőzött, ünnepelt, körbetelefonálta a családot, fogadta a gratuláló sms-eket. Aztán - ilyenre sem volt még példa - a versenybíróság mégis Peirsolt hozta ki olimpiai bajnoknak.

Pénteken, Montrealban megint randevúztak. Na, most nem volt vita, se kizárás: 1. Peirsol (világrekorddal), 2. Rogan. Amúgy egyáltalán nincs feszültség közöttük, a sajtótájékoztatón is jól elviccelődtek.

- Jó sztori volt - emlékezett az athéni esetre Peirsol. Mire Rogan:
- Az volt, elárulom, egy hollywoodi filmrendező akarta az egészet, csak aztán mégsem lett film belőle.

- Milyen érzés, hogy állandóan hajszolja, de soha nem éri utol Peirsolt? - így a kérdés az osztrákhoz.
- Hát, nem jó. Mindig azt hiszem, hogy na majd most, erre állandóan ő jön ki jobban a futamból. Most is. Azt hittem szoros lesz, erre rám vert majdnem két másodpercet. Ez az autóversenyzésnél másfél kilométer hátrány.

A legjobb osztrák amúgy sokáig Amerikában készült, ám ennek is külön története van:
- Az édesapám - aki televíziós - Washingtonban kapott állást, így mi is mentünk vele. Ez volt kilenc éve. Előtte egy szót nem tudtam angolul, s az úszás sem ment úgy, mint később. Négy évet éltünk Washingtonban, ám ez a négy év meghatározó volt az életemben.
És hogy mikor érheti utol az amúgy strandmániás amerikait? A válasz tömör: - Talán legközelebb…

Peirsol világcsúcsig jutott, s ugyanezt tette 200 méter mellen Leisel Jones is Ausztráliából. Ha azt mondjuk, bődületes rekordot tempózott, nem mondtunk semmit. Erről csak annyit, az amerikai Beard 2:22.44-es idejét írta át 2:21.72-re. És a legszebb az egészben, hogy nem számított rekordra.

- Tényleg nem, bár az edzőm mondogatta, hogy jó lesz ez, a 100 méter mell ideje alapján nem hittem, hogy képes leszek a csúcsra. Kétségtelen, nagyon bekezdtem, aztán egyszer csak észrevettem, hogy a közönség egy emberként biztat. Ekkor már tudtam, hogy világcsúcsközelben úszom, de hogy ekkorát javítok rajta, eszembe sem jutott - hadarta a vegyes zónában Jones.

Pénteken rendezték a 200 méteres férfi mellúszás fináléját is, amely tavaly még magyar szám volt az athéni olimpián. Akkor a japán Kitadzsima nyert, a mi Gyurta Danink és az amerikai Hansen előtt. Most csak Hansen volt ott a rajtkövön. Kitadzsima ezen a távon nem került a legjobb kettő közé a japán bajnokságon, Gyurta pedig a gyengébb formája miatt maradt le a világbajnokságról. Hansen ott volt, s az olimpiai bronzérmet könnyedén cserélte aranyra. Majd már mondta is az újságíróknak:
- Nagy elégtétel ez a világbajnoki cím, Athén pocsékul sikerült számomra, ám Montrealban minden bejött. Nyertem százon, most kétszázon is, csak azt bánom, hogy a világcsúcs nem sikerült - összegzett az amúgy horgászmániás tengerentúli. Kétségtelen, Kanadában kétszer is nagy halat akasztott…

Sajnos magyar úszó nem szerepelt a délutáni programban, s így lesz ez szombaton is. Mindez azt jelenti, hogy számunkra csak vasárnap - magyar idő szerint hétfőre virradóra - kerül ismét reflektorfénybe az uszoda. Akkor viszont ezerwattos égők világítják majd meg, hiszen 400 méter vegyesen úszik Cseh László, nem mellékesen pedig a hölgyeknél szintén 400 méter vegyesen Jakabos Zsuzsanna és Risztov Éva is nekigyűrkőzik. A trióból Cseh számít favoritnak, ha nem jön közbe semmi, akkor megszerezheti élete első világbajnoki címét. De erre még várnunk kell egy kicsit. Mit is tehetnénk, kivárjuk…

A péntekről szombatra virradó éjszaka megrendezett döntők és elődöntők eredményeit a futamokról szóló rövid beszámolókkal az alábbi linkekre kattintva érheti el.
ÉREMTÁBLÁZAT – ÚSZÁS
Országaranyezüstbronz
Egyesült Államok1165
Ausztrália843
Franciaország211
Lengyelország21
Németország131
Dél-Afrika112
Olaszország11
Zimbabwe11
Japán33
Kanada31
Kína13
MAGYARORSZÁG11
Oroszország11
Ausztria11
Svájc1
Nagy-Britannia1
Tunézia1
Ukrajna1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik