Alonso nem számolgat

Munkatársunktól, MTIMunkatársunktól, MTI
Vágólapra másolva!
2005.07.06. 21:04
Címkék
A Magny-Cours-ban aratott sikere után az összetettben 24 pontos előnnyel vezető Fernando Alonso még nem akar arról beszélni, hogy megnyeri-e a világbajnokságot, noha az esélyei egyre jobbak, hiszen már csak kilenc futam vár a mezőnyre.
"Korai még, szinte öngyilkossággal érne fel, ha most erről kezdenék gondolkodni - mondta a Renault spanyol versenyzője, majd hozzátette: saját tapasztalatai intik óvatosságra. - Volt már szerencsés és balszerencsés futamunk is, a Formula-1-ben bármi megtörténhet."

Még az is, hogy az utóbbi időben nagyon jó formát mutató és az összetettben második helyen álló Kimi Räikkönen megpróbálja megkaparintani a vb-címet Alonso orra elől. A finn pilóta éhes a sikerre - a hét végi, Brit Nagydíjon egyértelműen győzni szeretne -, és bizony az utóbbi viadalok tapasztalata alapján veszélyes lehet a spanyol éllovasra.

No és persze nem szabad még leírni a Ferrarit sem: Jean Todt csapatfőnök legalábbis bízik benne, hogy csapata hamarosan felveheti a versenyt a Renault-val és a McLarennel. "Nagy csalódást jelentett a hatalmas hátrányunk a legutóbbi viadalon - vallotta be Todt. - Nem titkolom, továbbra sem vagyunk elégedettek, mindenképpen javulnunk kell az előrelépéshez! De szerintem tudunk javulni, és felzárkózunk az éllovasokhoz."
Legfrissebb hírek

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
9 perce

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 perce

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
12 perce

Venezuela és Peru is menesztette szövetségi kapitányát

Minden más foci
45 perce

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
1 órája

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2 órája

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik