Gerrard türelme is véges

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2005.07.04. 21:43
Címkék
Konkrét, pláne hivatalos fejleményről nem tudunk beszámolni Steven Gerrard jövőjét illetően, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a hétfői angol sajtó - a bulvárlapoktól a BBC-ig - tele van róla szóló újkeletű információval és találgatással. Ezek alapján a csapatkapitány maradására jóval kevesebb esély mutatkozik, mint eddig, a Liverpool részéről ellenben mindenki azt mondja, határozott szándékuk megőrizni legértékesebb játékosukat.
A lavinát az indította el, hogy több újságban is megjelent az értesülés: Gerrard a szombati tréningen összeszólalkozott a vezetőedzővel, Rafa Benítezzel. Noha mértékadó forrás nem erősítette meg, hogy valóban volt-e incidens, a pletyka elég volt ahhoz, hogy megszólaltassák a 25 éves középpályás ügynökét, Struan Marshallt, aki borúlátóan beszélt védence további liverpooli pályafutásáról. Ô sem tért ki az állítólagos szóváltásra, viszont kijelentette, "a tárgyalások megrekedtek, és nem hiszem, hogy folytatódnak".

Hogy miért kell tárgyalni? Gerrard szerződéséből még két év van hátra, márpedig nevesebb futballisták esetében ilyenkor illik elkezdeni az egyeztetést a hosszabbításról. A lapok úgy tudják, Gerrard roppant csalódott amiatt, hogy egyesülete nem töri magát az újabb megállapodás aláírásáért. Kilenc nappal a Bajnokok Ligája selejtezőjének rajtja előtt nincs a láthatáron a következő szerződés, holott már a játékos képviselője is előállt egy tervezettel, amelyre választ nem kapott. A Daily Express, a Daily Mail és a Daily Star egybehangzóan állítja, a 32-szeres válogatott türelme elfogyott.

Elképzelhetô, hogy Steven Gerrard veszi a csomagját, és meg sem áll a Real Madrid öltözôjéig
Elképzelhetô, hogy Steven Gerrard veszi a csomagját, és meg sem áll a Real Madrid öltözôjéig
Elképzelhetô, hogy Steven Gerrard veszi a csomagját, és meg sem áll a Real Madrid öltözôjéig
Hol van már a BL-győzelem eufóriája… A Milan elleni siker után a "vörösök" szurkolóinak első számú bálványa az esetleges távozását firtató kérdésre azt felete: "Ez volt a legjobb érzés, amiben valaha részem volt. Hogyan hagyhatnám el az Anfield Roadot egy ilyen este után?"

Akkoriban a liverpooli vezetők is nagy hangon fogadkoztak, a nyerőember mindenáron való megtartását ígérték. Álláspontjuk persze elvileg nem változott, amint a klub egyik szővivője, Ian Cotton is megerősítette, bár a fentiek fényében ezt nehéz készpénznek venni.

Annál hihetőbb, hogy Gerrard szívesen folytatná a Real Madridban. Az As nevű madridi sportlap szerint a Real hajlandó volna a jelenlegi éves fizetését több mint a kétszeresére, nyolcmillió fontra emelni, ami jelentős érv lehet, még akkor is, ha Marshall szerint nem a pénzügyi kérdések a legfontosabbak. Hírlik, hogy - természetesen - a Chelsea is kész ajánlatot tenni, méghozzá akár brit rekordnak számító 30 millió fontosat, de kevésbé valószínű, hogy Gerrard a Liverpool neveltjeként a Premier League-en belül váltana csapatot. (Megemlítendő, hogy a Manchester Unitedet és a Milant ugyancsak az érdeklődők közé sorolják.)

Benítez eközben roppant optimista. "Biztosíthatom a drukkereket, hogy azt szeretnénk, ha Steven Gerrard nem hagyna el bennünket. Sőt, ha rajtam múlik, idővel ő lesz a segédem, esetleg az utódom, vagy játékosmegfigyelőként is számítanék rá, ha lenne kedve hozzá. Több trófeát akarunk nyerni, mint az előző idényben, ezért kiváló társulatot építünk, amelyben főszerepet szánunk neki. Korábban egyébként háromszor próbáltam rávenni a hosszabbításra, de ő mindannyiszor azt mondta, várjunk" - világított rá egy érdekes részletre a spanyol szakvezető.

Az új csapat kétségkívül épül, Benítez már négy új labdarúgót szerzett. A fiatal sevillai, Antonio Barragan és a chilei Mark Gonzáles után a Villarreal kapusa, José Reina, valamint a Middlesbrough holland középpályása, Boudewijn Zenden is úgy döntött, a Mersey partján tölti a következő évadot.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik