Németh másodikként, Borka harmadikként rajtol

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.06.18. 21:31
Címkék
Jó napjuk volt a magyar kroszszosoknak szombaton: vb-menőnk, Németh Kornél a második legjobb edzésidőt érte el a német bajnokság harmadik futamának időmérőjén, míg Borka János a harmadik lett a 125-ös junior Európa-bajnokság szintén harmadik nagydíjának hivatalos edzésén. Azaz mindketten éremesélyesként várhatják a mai három versenyüket.
Németh egész nap a leggyorsabb volt Wachtersbachban, ám az időmérő hajrájában be tudott furakodni elé a német KTM-es, Maximilian Nagl, a bajnokság jelenlegi második helyezettje. Németh ennek ellenére elégedett, hiszen új, francia fejlesztésű Suzukija egyelőre jó benyomást tett rá. "Az edzések nagy részében ezzel a motorral mentem, és egyelőre csak jót mondhatok róla. Az új erőforrás minden fordulatszám-tartományban erősebb lett, ennek köszönhetően sokkal nagyobb tempóra vagyok képes. Remélem, ez a jó véleményem a vasárnapi versenyeken is megmarad, hiszen szeretnék végre nyerni a sorozatban. A motor mellett a kemény talajú pálya is tetszik, úgyhogy bizakodva várom a viadalokat" - mondta lapunknak Németh Kornél, aki jelenleg a negyedik helyet foglalja el az összetettben.Borka János is kitett magáért. Folyamatosan gyorsult fel az olsztyni Lengyel Nagydíj időmérőjén, végül csak a pontverseny első és második helyezettje, a dán Nicolai Hansen, valamint Kenneth Nielsen tudta megelőzni. "Az első szabadedzésen a nyolcadik, a másodikon pedig az első lettem. Noha a rajtelsőséget sajnos nem sikerült megszereznem, elégedett vagyok, a versenyszimulációs köreimben ugyanis szinte azonos időkre voltam képes. Bízom benne, hogy meg tudom ismételni a magyar Európa-bajnoki futamon nyújtott teljesítményemet, és ismét felállhatok dobogóra" - fogalmazott a legjobb kawasakisként végző Borka.
Legfrissebb hírek

Niké Liga: Nagymihály–DAC

Minden más foci
1 perce

NB III: csak döntetlent játszott otthon, elveszítheti első helyét a Kisvárda II

Labdarúgó NB II
20 perce

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
23 perce

Szerb Szuperliga: Radnicski–Topolya

Minden más foci
28 perce

Készült a jó futásra – aranyéremes is lett!

Csupasport
50 perce

NB I: Puskás Akadémia–MTK

Labdarúgó NB I
58 perce

Nagy György maradt az Európai Sportlövők Szövetségének alelnöke

Egyéb egyéni
1 órája

Torna-vb: Carlos Edriel Yulo 2021 után nyert ismét ugrásban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik