Gál külföldön is otthon

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2005.06.10. 22:52
Címkék
A tereprali országos bajnokság egyetlen külföldi viadala, a Baja Szlovákia egy 3.8 kilométeres prológgal kezdődött tegnap. Mivel a verseny dupla szorzós, a helyezettek kétszer annyi pontot kapnak, mint normálisan, így s a komplett magyar élmezőny képviselteti magát.
A nézők szórakoztatására kitalált körverseny pályáját nehezen teljesíthető, buckás terepen jelölték ki, ráadásul az út oldalirányban lejtett is, úgyhogy nem volt könnyű dolguk a versenyzőknek. A prológ után egy hosszú összekötő szakaszt kellett teljesíteniük a párosoknak, ám ez nem sikerült zökkenőmentesen, mert az itiner annyira pontatlan volt, hogy mindenki folyamatosan eltévedt. De nézzük, mi történt a prológon. Az eddig két versenyből kettőt megnyerő Gál István, Oroszlán Tibor kettős annak ellenére megnyerte a bemelegítést, hogy az egyik domb tetején a pilótának meg kellett állnia, mert egyszerűen nem látta az utat. A hétszeres bajnok nem élvezte különösebben az autózást (ennek az út volt az oka), de így is nyert. A második helyen a szlovákok menője, az előző magyar futamon is rajthoz álló Jozef Sykora végzett, a harmadikon pedig Szalay Balázs, akinek az autójában remekül beváltak az újítások. Az Opel-pilóta egyébként bevallotta: nem hajtotta túl az autóját, hiszen a neheze még hátravan.Ugyanígy vélekedett a többi dakaros pilóta - Kis Sándor, Palik László és Liszi László - is, őket a sivatagi show megtanította arra, hogy egy versenyt nem az első napon (pláne nem a prológon) kell megnyerni. Kis nem élvezte különösebben a zötykölődést, Palik vigyázott a kocsijára a semmibe sem számító prológon, Liszi azonban óvatosan azért igyekezett kipróbálni, mennyivel más az autózás az eddiginél 200 kilóval könnyebb Mitsubishivel (az autó új, könnyebb ajtókat kapott).Baja Szlovákia, az ob 3. futama, Pozsony
Prológ (nem hivatalos): 1. Gál István, Oroszlán Tibor (Art Off Road SE, G. Baba Proto Evo) 3:27, 2. Sykora, Sykora (szlovák, Mitsubishi Pajero) 3:28, 3. Szalay, Bunkoczi (4x4 Off Road Club, Opel Frontera) 3:38, 4. Kis, Czeglédi (RTL Motorsport Klub, Nissan Pick-Up) 3:48, 5. Liszi, Tóth D. (4x4 Off Road Club, Mitsubishi Pajero), 6. Ács, Bagics (RTL Motorsport Klub, Nissan Pick-Up) 3:56
Legfrissebb hírek

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
10 perce

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
12 perce

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
39 perce

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
45 perce

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még hibátlan a Csákvár is – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem volt győztese Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
1 órája

A hajrában jöttek a gólok, egy pontot elvitt a Mezőkövesd Tiszakécskéről

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik