A jó magatartás esélyt ad

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2005.06.04. 20:30
Címkék
Amint arról beszámoltunk, Kovács Péter csapata, a Viking Stavanger elindulhat az UEFA-kupában, annak köszönhetően, hogy Norvégia megnyerte a kontinentális szövetség fair play versenyét.
Ebben nem sok szerepe van a tudásnak, itt a hozzáállás a döntő, az, hogy egyes ország csapatai, azok vezetői és szurkolói milyen kulturáltan viselkednek az európai klubkupák mérkőzésein.Az osztályozás minden mecscsen egytől tízig történik, ezek során figyelembe veszik a sárga és piros lapok mennyiségét, a támadójáték erőltetését, az ellenfél és a játékvezető felé mutatott tiszteletet, valamint a csapatvezetők és a szurkolók viselkedését. Minden kiírás június elsejétől a következő év május 31-ig tart, az ezen időszakban játszott meccseket veszik figyelembe.Az idei szezon zárásával Norvégia lett az első, így az ország automatikusan kapott egy helyet az UEFA-kupában. A Viking azzal érte el az indulást, hogy az ország saját fair play tabellájának legelőkelőbb helyén végzett ama csapatok közül, amelyek még nem kvalifikálták magukat az európai porondra (egyébként négyen is jobbak voltak nála). Még két hely kiadó, ezt azok között sorsolják ki, akik nyolcas fölötti átlaggal zártak. Így hat országnak van még esélye a vasárnapi, manchesteri sorsoláson: Dánia jelöltje a június 19-én záródó bajnoki idény után derül ki, Svédországban a Hammarby, Észtországban a Tulevik, Németországban a Mainz, Angliában a Tottenham, Svájcban pedig a Young Boys reménykedik.Magyarország még sohasem indíthatott plusz csapatot a rangsor alapján az UEFA-kupában, igaz, zártunk már nyolcas átlag felett. 2002-ben bekerültünk abba a kalapba, amelyből a két csapatot sorsolták, de azóta ebben a tekintetben is leszerepeltünk.Az UEFA Fair Play ranglistája
1. Norvégia 8.243 pont (52 mérkőzés), 2. Dánia 8.224 (54), 3. Svédország 8.158 (67), 4. Észtország 8.095 (33), 5. Németország 8.058 (114), 6. Anglia 8.056 (109), 7. Svájc 8.028 (63), 8. Lettország 7.986 (46), 9. Örményország 7.985 (31), 10. Hollandia 7.983 (107), 11. Spanyolország 7.971 (146), 12. Franciaország 7.969 (112), 13. Ukrajna 7.962 (88), 14. Izland 7.961 (35), 15. Csehország 7.959 (80), 16. Törökország 7.943 (50), 17. Skócia 7.917 (53), 18. Finnország 7.912 (54), 19. Lengyelország 7.894 (61), 20. Fehéroroszország 7.891 (52), 21. Moldova 7.890 (41), 22. Ausztria 7.878 (60), 23. Oroszország 7.865 (102), 24. Szlovákia 7.845 (50), 25. Írország 7.827 (47), 26. Belgium 7.809 (82), 27. Portugália 7.794 (93), 28. Észak-Írország 7.774 (28), 29. Horvátország 7.752 (64), 30. Szlovénia 7.723 (49), 31. Bosznia-Hercegovina 7.677 (38), 32. Olaszország 7.672 (120), 33. Bulgária 7.651 (48), 34. MAGYARORSZÁG 7.643 (48), 35. Azerbajdzsán 7.635 (39), 36. Románia 7.633 (59), 37. Szerbia-Montenegró 7.626 (72) 38. Izrael 7.621 (54), 39. Litvánia 7.618 (46), 40. Görögország 7.583 (80), 41. Grúzia 7.535 (38), 42. Macedónia 7.534 (32), 43. Wales 7.448 (29), 44. Albánia 7.439 (37). Akik nem érték el a 28 mérkőzéses határt: Liechtenstein 7.967 (13), Feröer 7.882 (20), Kazahsztán 7.797 (25), Málta 7.708 (24), San Marino 7.680 (17), Andorra 7.670 (13), Ciprus 7.665 (27), Luxemburg 7.508 (20)
Legfrissebb hírek

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
27 perce

Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest

Minden más foci
45 perce

Pakson fordított és győzött a Fradi; már-már bajnokok a győri női kézisek

napilap
48 perce

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
50 perce

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
1 órája

Agyonhallgatás után – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik