Németh: hét év után ismét Anglia

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.06.03. 23:01
Címkék
Egykori versenyzőtársak, a szurkolók és a vezetők is azt kérdezik egyetlen vb-menőnktől, Németh Kornéltól, hogyan bírja azt az iszonyatos megterhelést, amely az állandó utazásokból és a minden héten való versenyzésből áll. A suzukis pilóta válasza tömör, de ami a legfontosabb: mindenki számára megnyugtató. A 22 éves balatonszemesi krosszos ugyanis kiválóan bírja a strapát, pedig az elmúlt pár nap egyáltalán nem volt könnyű a számára.
Németh nem ismeri a pályát
Németh nem ismeri a pályát
Németh nem ismeri a pályát
Németh nem ismeri a pályát
Németh nem ismeri a pályát
Németh nem ismeri a pályát
Hétfőn érkezett haza Japánból, egy napig pihent, szerdán és csütörtökön már edzett is, majd tegnap délelőtt újra repülőre szállt, hogy egy héten belül a sokadik időeltolódáshoz kelljen alkalmazkodnia a Brit Nagydíjon. Anglia nem lesz olyan ismeretlen Németh számára, mint Japán, hiszen 1998-ban már versenyzett a szigetországban. Igaz, nem egyéni vb-futamon, hanem csapat-vb-n, és nem az idei helyszínen, Matchams Parkban, hanem Foxhillben - vagyis Japánhoz hasonlóan szintén pályaismeret nélkül utazott el Angliába.

"A Japán Nagydíj sok energiát kivett belőlem, ezért nem tudtam egyszer sem a tizennegyedik helynél előrébb kerülni. A futamok elejét nagyon megnyomtam, de utána már elfogyott az erőm. Az elmúlt napokban csak futottam és kerékpároztam, motoros edzéseken nem vettem részt. Úgy érzem, kipihentem magam itthon, sőt azt is mondhatom, jó formában ülök fel a repülőre. Angliában ugyan nem kapok új alkatrészt, ennek ellenére bízom abban, hogy, csakúgy, mint Japánban, ismét pontot szerzek mind a két futamon" - mondta lapunknak Németh, aki egyelőre nem tudja, mikor kaphat új fejlesztéseket, mivel csapata azokat tesztelésekhez köti. Márpedig július közepéig biztosan nem tesztelhet Németh, mert minden hétvégén versenyeznie kell.

A vb állása hat futam után
MX2: 1. Cairoli (olasz, Yamaha) 217 pont, 2. Chiodi (olasz, Yamaha) 203, 3. Sword (brit, Kawasaki) 190
MX1: 1. Everts (belga, Yamaha) 251, 2. Pichon (francia, Honda) 240, 3. Smets (belga, Suzuki) 203, …16. Németh Kornél (magyar, Suzuki) 63
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik