Intsünk búcsút a távozónak!

Talán mondani sem kell, a lelkiismeretes tudósító köteles- ségtudata egészen odáig terjed, hogy bő két órával a helyszín felé közelítve betér Charlton kerület egyik kocsmájába. A Free House Beer Gardenben ugyanis az Athletic meze a leggyakoribb ruhadarab, számos méretben és színben. Viselői ugyan fél szemmel néha a kivetítőn futó Preston-Derby playoff-összecsa- pásra sandítanak, legfőképp azonban a "saját" közelgő meccsükről beszélget- nek, abban a hangmagasságban, amit még épphogy nem nevezünk ordításnak.

Szakmailag megalapozott sörivásom, illetve szóba elegyedésem jutalma néhány elismerő szó honfitársunkról, Király Gáborról, de hiába barátságosak a helyiek, túlzásba azért nem viszik a dicséretet, mégiscsak az egyik városi rivális, ráadásul az aznapi ellenfél kapusáról van szó. Igaz, pár sarokkal odébb, a Rose of Denmark nevű intézményben már piros-kék mezes Palace-drukkereket is látni. Igen, az ellenlábasok egy helyen söröznek, ha nem is együtt, mindazonáltal most tekintsünk el az obligát bezzegezéstől.

A stadion (The Valley), mint Angliában a legtöbb, két sarkán is "lyukas", néhány szomszédos emeletes ház lakásai tehát nyilván nagy népszerűségnek örvendenek a bérlettel nem rendelkező Charlton-hívek körében. A sajtószobába érkezik a fénymásolt tájékoztató, amelyről kiderül, Iain Dowie, a Palace edzője a kispadra sem ülteti le Torghelle Sándort. Király értelemszerűen kezdő, fütyüli is a közönség, kollégája, Dean Kiely viszont barátságosan pacsizik vele.

Itt álljunk meg egy pillanatra. A Charlton - minek szépítenénk - a jelenlegi mezőny egyik legszürkébb együttese. A klub pontosan százéves története során egyetlen nagy trófeát nyert (még 1947-ben, az FA-kupát, a 23 évig edzősködő Jimmy Seed irányításával). Ennek a találkozónak számára egyáltalán nincs már jelentősége. Ehhez képest olyan hangos a 25 ezer hazai néző, mintha a BL döntője kezdődne.

Nos, a nyitó negyedóra meszsze jár egy finálé színvonalától, Király Gábornak jó ideig csupán egy beadást kell lehúznia, így hamarosan gimnasztikázni kénytelen, nehogy elmerevedjen. A Palace lassan mezőnyfölényre tesz szert, Kiely a félidő közepén háromszor is bravúrral véd, mégis a Charlton szerez gólt: Bryan Hughes kiugrik, és a kirepülő Király fölött-mellett a kapu bal oldalába emel. Három perccel később újra ott van a labda, ám Clattenburg bíró ezúttal belefúj a "yeah" üvöltésbe, szabadrúgást ítél kifelé.

A Charlton ettől még átveszi az irányítást, Jonatan Johansson elől az utolsó pillanatban ment Danny Butterfield. A szünetig a CP is kihagy egy nagy helyzetet, a szurkolóinak csak annyi remény jut, hogy a hangosbeszélő bemondja, a Norwich vesztésre áll - de hát a bágyadt üdvrivalgás jelzi, ők is tudják, hogy ez kevés.

Annál jobban örülhetnek a második félidei offenzívának. Dougie Freedman - aki egy fontos góllal 2001-ben megmentette a piros-kékeket a harmadosztályba csúszástól - beáll, elcsípi Jonathan Fortune bűnrossz fejesét, és gyönyörűen a kapuba emel. Belelendülnek a vendégek, Freedman meglép Király hosszú indításával, beadása Fortune kezéről vágódik le, a játékvezető meg a tizenegyespontra mutat. Kiely ősszel kivédte Andy Johnson büntetőjét, hanem a kopasz csatár most nem hibázik, mi több, még arra is van gondja, hogy a publikum heccelésével kiküzdjön magának egy sárga lapot. A szurkolók többsége olyan lelkiállapotba kerül (ki ilyen, ki olyan okból), hogy a két "kemény mag" elé demonstratívan bevonul egy-egy sor rendőr.

Alig több mint tíz percig tart az eufória a vendégszektorokban. Hamarosan szükség lesz az első nagy Király-védésre, a 82. percben azonban a magyar kapus és a védelme egyaránt hibázik, amint az eladdig rossz húzásaival kitűnő Fortune befejeli az egyenlítő - a Crystal Palace-nak kiesést jelentő - gólt. A hátralévő időt nehezen, de kivédekezi a Charlton, hogy a lefújás után drukkerei boldogan kántálhassanak egy rigmust, amely arra szólítja fel a hallgatóságot: intsünk búcsút a távozónak.

Dowie mester a körülményekhez képest higgadtan értékel a sajtótájékoztatón, vállalja a felelősséget, büszke a teljesítményre, sőt szeretne maradni, mert van jövője a csapatnak. Csalódott játékosait hiába várják az újságírók a "vegyes zónában", de Király Gáborral sikerül röviden beszélnünk. "Az első gólnál kicsit furán ért a labdához a srác, a másodiknál pedig sajnos nem vittem végig a mozgást. Az ilyen beadásokhoz szerencse kell, mert ha korán kiindul az ember, akkor könnyen a rövid sarokba csúsztathatnak a támadók. Hogy mi lesz a következő szezonban? Semmi bajom a klubbal, továbbá Angliában másképp fogják fel a kiesést, mint a legtöbb helyen, lesz új cél, tehát, ha úgy alakul, szívesen maradok. De a mai világban a pénz dominál, a futballista akarata másodlagos" - mondja a magyar válogatott hálóőre, hozzátéve, a friss statisztikák szerint a kapura menő és a hárított lövések arányában Petr Cech után ő produkálta a legjobb mutatót.

A kissé rekedt Charlton-tábor közben a kárörömben fürdőzve hazaszállingózik, nem törődve azzal, hogy a piros-fehér társulatnak is csapnivalóra sikeredett az idény vége. Még a két gólban ludas Fortune-re is jut a parkolóban egy maréknyi autogramkérő.