Fucsovics Cicipasszal, Nadal Zverevvel kezd a Roland Garroson

Vágólapra másolva!
2024.05.23. 16:04
French Open Tennis Tournament. Roland-Garros 2024.
Rafael Nadalnak borzalmasan nehéz dolga lesz az első fordulóban (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton a 2021-ben döntős Sztefanosz Cicipasszal találkozik a francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros vasárnap rajtoló főtáblás küzdelmeinek első fordulójában, amelynek programjából kiemelkedik a 14-szeres győztes Rafael Nadal és Alexander Zverev találkozója.

A csütörtöki sorsoláson Fucsovicsnak (53.) nem volt szerencséje, ugyanis 25 éves görög riválisa amellett, hogy jelenleg kilencedik a világranglistán – s így a tornán is kilencedik kiemelt –, a három évvel ezelőtti párizsi fináléja mellett tavalyról, Melbourne-ből is van egy Grand Slam-döntője, míg 2019-ben világbajnok volt. Pályafutásuk során eddig kétszer találkoztak, 2019-ben, Barcelonában, illetve egy 2017-es genovai challengertornán is Cicipasz nyert két szettben, mindkétszer salakon. 

Honfitársánál jobban járt Marozsán Fábián: a rangsorban 41. magyar játékosra az első körben selejtezős ellenfél vár, míg ha továbbjut, akkor a 64 között a papírforma alapján a bolgár Grigor Dimitrov (10.) következhet.

Az első fordulónak két slágerpárosítása is lesz, bár a svájci Stan Wawrinka és a brit Andy Murray mérkőzése inkább a két játékos múltja, mintsem jelene miatt számít kiemelt összecsapásnak.

Annál inkább nagy várakozás előzi meg a hosszú sérülése után idén visszatért salakkirály, Rafael Nadal, valamint Alexander Zverev találkozóját: a 22-szeres GS-bajnok spanyol sztárnak könnyen lehet, hogy ez az utolsó szereplése kedvenc tornáján, és elképzelhető, hogy nem lesz hosszú, ugyanis negyedik helyen kiemelt német riválisa múlt vasárnap megnyerte a római ezres versenyt, így jó formában érkezik Párizsba.

A két játékos legutóbb 2022-ben, az elődöntőben találkozott egymással a francia fővárosban, akkori hihetetlenül színvonalas meccsükön Nadal 7:6, 6:6-os vezetésénél Zverev bokája kifordult és olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy csak tolószékben tudta elhagyni a pályát.

A nőknél magyar részről még Udvardy Pannának van esélye felkerülni a 128-as főtáblára, ehhez a selejtező harmadik fordulójában, pénteken a szlovák Rebecca Sramkovát kell legyőznie.

 

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev a negyedik résztvevője az ATP-világbajnokságnak

Tenisz
14 órája

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

Tenisz: Fucsovics simán kikapott Runétól Stockholmban

Tenisz
2025.10.16. 21:09

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11

Marozsán Fábián bejutott a negyeddöntőbe az almati tenisztornán

Tenisz
2025.10.15. 17:41

Fucsovics kétjátszmás győzelme után készülhet az első kiemeltre

Tenisz
2025.10.15. 17:05
Ezek is érdekelhetik