Háttérben a Bajnokok Ligája döntője

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2005.05.06. 22:24
Címkék
Bajnokuk már van az angoloknak - a Chelsea a Charlton vendégjátékakor mutatja be a trófeát szurkolóinak -, de az utolsó előtti forduló is bőven tartogat még izgalmakat. Nem dőlt még el például a második (automatikus Bajnokok Ligája-részvételt jelentő), illetve a negyedik (BL-selejtezőt érő) hely sorsa, és a kettőért zajló küzdelem vasárnap összekapcsolódik. Az ezüstéremre a legjobb eséllyel pályázó Arsenal ugyanis az ötödik Liverpoolt fogadja.
A tét természetesen a friss BL-döntős számára nagyobb, tekintve, hogy az FA úgy határozott, mindenképpen a bajnoki versenyfutásban a részvétel jogát kiharcoló csapatot indítja a legrangosabb európai kupában. Az Everton jelenleg három pont előnnyel és egy elmaradt meccs plusz lehetőségével birtokolja az áhított pozíciót, ezt kellene ledolgozniuk a liverpooliaknak két forduló alatt - elsőként az Arsenal legyőzésével. Mellettük szól, hogy a fináléba jutást kiharcoló társulat kiegészül Xabi Alonsóval, Mauricio Pellegrinóval és Fernando Morientesszel. Továbbá akár kezdő lehet Djibril Cissé és Harry Kewell.

Rafael Benítez pedig nem hagyott kétséget afelől, mekkora jelentőséget tulajdonít a találkozónak. "Most az Arsenal és az Aston Villa elleni mérkőzések a legfontosabbak a számunkra, nem a BL-döntő. Lesz majd tíz napunk, hogy arra felkészüljünk. Megmondtam a fiúknak, egyelőre csak a bajnokságra gondoljanak, mert ha itt sikerrel járunk, Isztambulba is jobb kedvvel utazunk majd" - fejtegette a spanyol szakember.

Fernando Morientes lehet a kevés pihent liverpooli játékos egyike
Fernando Morientes lehet a kevés pihent liverpooli játékos egyike
Fernando Morientes lehet a kevés pihent liverpooli játékos egyike
Az alsóházban, ha lehet, még több az ok a körömrágásra. Négy csapat bentmaradási sanszai csaknem egyenlőek, közülük a Crystal Palace és a Southampton egymással játszik. Király Gábor és Torghelle Sándor edzője, Iain Dowie a maga részéről örül, hogy így alakul a végjáték. "Nem aggódhatunk más eredmények miatt, meg kell nyernünk mindkét meccsünket, és kész. Meg tudjuk csinálni" - foglalta össze a helyzetet tömören. A rivális "szentek" egyébként 1978 óta megszakítás nélkül tartó első osztályú tagságukat igyekeznek védelmezni.

Gera Zoltán West Bromwich Albionja ugyanakkor arra hajt, hogy az első csapat legyen, amely úgy marad bent, hogy karácsonykor még sereghajtó volt. Nem lesz sétagalopp: ma a Manchester United otthonában lép pályára. "Könnyű dolgom van, mert a játékosok hozzállása példaértékű" - jegyezte meg elégedetten a WBA trénere, Bryan Robson, aki egyszer - a Juninhóval és Ravanellivel megerősített Middlesbrough kispadján - már megélt egy kiesést. Abból mindenesetre erőt meríthet, hogy nemrég a vetélytárs Norwich is legyőzte az MU-t.

Az újságíróknál Frank Lampard nyert

Csapattársát, a labdarúgók szavazásán az élen végző John Terryt megelőzve Frank Lampard lett az év játékosa az angol sportújságírók választásán. A harmadik helyre némi meglepetésre a Liverpool védője, Jamie Carragher futott be. Teddy Sheringham (2001) után a Chelsea ékköve a második angol futballista, aki a Premier League legkiválóbbjának bizonyult. A 26 éves Lampard középpályás létére együttese legerdményesebbje a jelenlegi szezonban, 18 góllal.

Ugyancsak Stamford Bridge-i hír, hogy José Mourinho vezetőedző három játékos megvételét tervezi a következő idényre. Az egyik szinte biztos balhátvéd lesz, a másik kettő feltehetően középpályás, illetve csatár. Mourinho egyébként újabb UEFA-szankciók elé néz amiatt, hogy kritizálta a Liverpool keddi győztes gólját beintő partjelzőt. Az európai szövetség bírói bizottságának alelnöke, Lars-Ake Björck csak annyit mondott: "hihetetlen, nincs annyi esze, hogy tanuljon a hibáiból". A portugál szakvezetőt az idén már két meccsre eltiltotta az UEFA.








Új fejezet cím:




Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik