Zagallót kórházban ápolják

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2005.05.05. 20:57
Címkék
Továbbra is kórházban van Mario Zagallo, akit hirtelen rosszulléte miatt kedd este szállítottak be egy Rio de Janeiró-i klinikára. A brazil válogatott technikai igazgatója szédülésre, valamint hasfájásra panaszkodott, illetve gyakori hányási rohamok törtek rá.
A 74 esztendős szakember korábban szívproblémákkal küszködött, ám a kórház szóvivője szerint mostani roszszulléte nem ezzel van kapcsolatban. "Zagallót kedden hozták be gyomorpanaszai miatt. Egyágyas szobában helyeztük el, ahol a családtagjai vele lehetnek, és úgy tűnik, egyre jobban van" - mondta Elisa Nunes. Egyes brazil források szerint a Zagallót kezelő orvos, Marcelo Tayah csütörtökön endoszkópiás beavatkozást tervez(ett) a játékosként és edzőként is világbajnokságot nyerő sportemberen, akit leghamarabb pénteken engedhetnek haza a kórházból.Tart a Corinthians mélyrepülése, a dollármilliókért megerősített gárda ezúttal a Brazil Kupában szenvedett vereséget az acélosnak nehezen nevezhető Figueirensétől, és esett ki végül a tizenegyesrúgásokat követően. Mutatja az egyébként élvonalbeli riválisának potenciálját, hogy fennállása során most jutott be először a negyeddöntőbe.
Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
21 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
25 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
41 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
59 perce

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
1 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik