Salakmotor: hazai diadal Miskolcon

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2005.04.23. 21:28
Címkék
Óriási küzdelmet és az utolsó futamokig nyílt versenyt hozott a csapatbajnokság miskolci nyitó fordulója. A viadal meglepetéssel indult, a Volán-Ice-Star lengyel versenyzője, Janusz Slaczka bebizonyította, Matej Ferjan nem verhetetlen. (Ezt a későbbiekben Magosi Norbert és Szatmári László is tanúsította.) A debreceni gárda jókedve nem tartott sokáig, ugyanis másik légiósuk, az osztrák Manuel Hauzinger az első futamában bukott, s nem tudta folytatni a versenyzést. A szabályok értelmében senki sem léphetett a sérült pilóta helyére, így a Volán a folytatásban három versenyzővel küzdött.Amint azt előzetesen sejteni lehetett, a bajnoki címvédő Simon&Wolf SC és a hazai csapat, a Speedway Miskolc vívott óriási harcot az első helyért. A 12. futamig a debreceniek voltak lépéselőnyben, ám akkor a miskolciak pontszámban beérték őket. Ezt követően a borsodiak futamról futamra növelték az előnyüket, de a 18. után, amikor Ferjan dzsókerezett és nyert, ismét reménykedhettek a debreceniek.A remény mindössze egy futamig élt, ugyanis a lengyel Maciej Kuciapa nullázott, Bencze Zsolt viszont két pontot hozott a Miskolcnak, így az utolsó forduló előtt négy pontra nőtt a különbség, azaz már csak az volt a kérdés, mennyivel nyer a hazai társulat. Miután a legjobbak csatájában Ferjan legyőzte Wilket, a borsodiak hárompontos differenciával nyerték meg a versenyt.A Speedway Miskolc azzal tudta legyőzni az elmúlt két év bajnokát, hogy az egylet valamennyi tagja egyformán jól teljesített. Figyelemre méltó a Volán Ice-Star produkciója is, hiszen a trióvá zsugorodott csapat mindössze öt ponttal maradt le a második helyezett Simon&Wolf SC-től. A viadal legjobb pontszerzői Ferjan (18) és Slaczka (17) voltak. Országos csapatbajnokság
1. futam: 1. Speedway Miskolc 42 pont (Bencze 11, Wilk 12, Stefáni 9, Szatmári 10), 2. Simon&Wolf SC 39 (Tihanyi 7, Kuciapa 8, Szegedi 6, Ferjan 18), 3. Volán-Ice-Star 34 (Magosi 13, Slaczka 17, Kovács R. 4, Hauzinger 0), 4. Brill-Car Motorsport Club 10 (Golenya 1, Wallner 6, Balogh 1, Visvader 2)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik