Csak Pichon áll Németh előtt

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.04.23. 21:32
Címkék
Az már az első két versenyen kiderült, Németh Kornél gond nélkül beilleszkedett a motokrossz-vb királykategóriájába, de azt talán senki sem gondolta volna, hogy már a harmadik nagydíjon a győzelemért csatázhat. Főleg azért nem, mert a Portugál GP helyszínén eddig még nem járt. Némethet azonban nem zavarja, hogy nem ismeri a pályát, szombaton könnyedén szerezte meg a második helyet az időmérőn. Méghozzá úgy, hogy az ötszörös világbajnok Joel Smetsre négy, a nyolcszoros vb-első Stefan Evertsre hét tizedet vert rá."Amikor pénteken megérkeztem Aguedába és körbejártam a pályát, azonnal megtetszett a vonalvezetése. Tele van gyors kanyarokkal, gyors leugrókkal, azaz nagyon fekszik a stílusomnak. Valami mégis zavart: esett az eső, és a sárban nem voltam elég gyors. Jól mutatja ezt a két szabadedzés is, amikor előbb a huszonegyedik, majd a tizenhetedik lettem. Délutánra azonban szerencsére szinte teljesen felszáradt, és az időmérőn folyamatosan gyorsultam. Most már csak az kell, hogy a rajtjaim sikerüljenek, és akkor bármi lehetséges"- mondta bizakodva Németh.Portugál Nagydíj, a motokrossz vb 3. futama, Agueda
MX1. Időmérő edzés: 1. Pichon (francia, Honda) 1:45.336, 2. Németh Kornél (magyar, Suzuki) 1:47.052, 3. Pyrhonen (finn, TM) 1:47.119
MX2. 1. időmérő verseny: 1. Chiodi (olasz, Yamaha) 24:40.444, 2. Rattray (dél-afrikai, KTM) 20.941 mp h, 3. Cairoli (olasz, Yamaha) 28.417 mp h. 2. időmérő verseny: 1. Maschio (francia, Yamaha) 24:50.102, 2. Goncalves (portugál, Yamaha) 5.669 mp h, 3. Seistola (finn, Honda) 12.641 mp h
Tv: Ab Moteurs, 13.00-15.00, 16.00-18.00 (élő)
Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
1 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
3 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
3 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
3 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
3 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik