Gera vezérletével menekül a kiesés elől a West Bromwich

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2005.04.21. 23:51
Címkék
Minimális célját elérte a Chelsea az Arsenal elleni rangadón: megmaradt a 11 pontos különbség a két londoni társulat között, így az éllovas kékek a hétvégén megszerezhetik az aranyat (Arséne Wenger, az "ágyúsok" minap még felzárkózást emlegető szakvezetője a lefújás után gyakorlatilag gratulált is a bajnoki címhez, kiemelve, hogy a Chelsea feltétlenül megérdemli a sikert).
A két "magyar" csapat közül a Crystal Palace csalódást keltő vereséget szenvedett a Blackburn otthonában - Király Gábor a tudósítások szerint végig kitűnően védett, a gólról nem tehetett, míg Torghelle Sándor a 60. percben állt be.

A West Bromwich viszont folytatta nagyszerű szereplését, ezúttal az öt év óta először reális nemzetközi kupás álmokat dédelgető Tottenham otthonában harcolt ki döntetlent. A pontot érő találatot Gera Zoltán jegyezte, higgadtan kihasználva egy szöglet utáni védelmi hibát, és játékával a Sky Sportsnál bekerült a forduló tizenegyébe, többek között Robert Pires, Xabi Alonso és John-Arne Riise mellé.

Gera Zoltán nem csak a Tottenham ellen játszott jól – immár hónapok óta meghatározó játékosa a West Bromwichnak
Gera Zoltán nem csak a Tottenham ellen játszott jól – immár hónapok óta meghatározó játékosa a West Bromwichnak
Gera Zoltán nem csak a Tottenham ellen játszott jól – immár hónapok óta meghatározó játékosa a West Bromwichnak
"Kezdettől fogva bátran játszottunk, az utóbbi időben rendre azt a taktikát követjük, hogy idegenben sem a védekezésre koncentrálunk. Az első félidőben ez tökéletesen bevált, többet birtokoltuk a labdát, több lehetőségünk volt. Rögtön az elején adódott egy helyzet előttem, sajnos mellérúgtam.

Bosszantott, de szerencsére nem kerültem gödörbe. Később a kapunak háttal állva kaptam egy labdát, ráfordultam, és becsavartam a jobb alsó sarokba. Aztán távolabbról is próbálkoztam, a szünet után viszont nagyon nyomott a Tottenham, és egyenlített is.

Ekkor már csatárt játszottam, ami korábban sosem fordult elő. Bevallom, eddig azt hittem, a Premiershipben a középpályásoknak kell a legtöbbet dolgozniuk, de felül kell vizsgálnom az elméletem, mert csatárként is rengeteget kellett futnom.

A levezetés során kellemes meglepetés ért, a klub egyik biztonsági őre magyarul rám köszönt. Kiderült, hogy honfitárs, egyébként Newcastle-szurkoló. Jólesett váltani vele néhány szót, amint az is, hogy megint láttam a stadionban magyar zászlót" - mondta Gera Zoltán.

A birminghamiek az 1-1-gyel újra elmozdultak a kiesőzónából, de nem lesz könnyű a bajnoki hajrájuk, hiszen a Crystal Palace és a Southampton egy, a Newcastle-t meglepetésre legyőző Norwich két ponttal áll mögöttük.

Vajon elmozdítható-e Alex Ferguson?

Meglehetősen dicstelen kirándulást tudott le a Manchester United a Goodison Parkban. Nem elég, hogy a hetek óta bukdácsoló csapat kikapott az Evertontól (és már megint nem rúgott gólt), a tetejébe Paul Scholest és Gary Neville-t kiállították. Főképp utóbbi számíthat szigorú következményekre, ugyanis azért kapta a piros lapot, mert a labdát szándékosan a hazai szurkolók felé rúgta.

Ez persze nem Sir Alex Ferguson hibája - sőt a skót mester elítélte védője tettét -, de a gyenge eredmények miatt állítólag felvetődött a felmentése. Sir Bobby Charlton, a klub igazgatója nyomban reagált a pletykára. "Egy esetben válhatnak el az útjaink Alex Fergusonnal, akkor, ha ő dönt így. Minden idők legjobb edzője, legalábbis Angliában feltétlenül, tehát nincs rá okunk, hogy váltsunk" - szögezte le az 1966-os világbajnok. Az ügy érdekessége, hogy az MU első embere, David Gill nemrégiben azt találta mondani, hogy Ferguson "elmozdítható", ám később jelezte, szavait kiragadták a szövegkörnyezetből.

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg az angol bajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik