Gál duplázott Brazíliában

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2005.04.10. 22:24
Címkék
Kétségtelen, hogy Gál Róbert nevét egyhamar nem felejtik el Sao Paulóban. Hogy miért? Nos, a magyar tornász a brazíliai Világkupa-forduló legnagyobb sztárja lett, hiszen a szombati - lapzártánkkor befejeződő - talajdöntő után vasárnap az ugrás fináléját is megnyerte.
Gál a Sao Pauló-i viadalig mindössze egy Vk-győzelmet tudhatott a magáénak, 2003-ban a cottbusi Világkupa talajversenyét nyerte meg, de azóta is számtalanszor állt már a dobogó valamelyik fokán.
Gál Róbert két aranyérmet is nyert
Gál Róbert két aranyérmet is nyert
Gál Róbert két aranyérmet is nyert
Gál Róbert két aranyérmet is nyert
Gál Róbert két aranyérmet is nyert
Gál Róbert két aranyérmet is nyert
Csapattársa, Berki Krisztián tavaly Rio de Janeiróban megnyerte a lólengést, és ezúttal is jó eséllyel pályázott a győzelemre, ám a döntőbe első helyen jutó magyar versenyzőnek végül be kellett érnie a dobogó második fokával. A verseny kellemes színfoltja volt még, hogy Gál Róbert a korlátdöntőbe is bekerült, amelyben az előkelő hatodik helyen végzett.

VILÁGKUPA-VERSENY, SAO PAULO
Döntők. Férfiak. Talaj: 1. Gál Róbert (magyar) 9.200, 2. Wammes (holland) 8.700, 3. A. Rodriguez (Puerto Ricó-i) 8.650, 4. Campos (portugál) 8.650, 5. Piasecky (szlovák) 8.500, 6. Gafuik (kanadai) 8.450. Lólengés: 1. Tung Csen-tung (kínai) 9.500, 2. Berki Krisztián 9.475, 3. M. Rodrigues (brazil) 8.725, 4. Rivera (Puerto Ricó-i) 8.350, 5. Tanskanen (finn) 8.300, 6. Carballo (spanyol) 8.200. Gyűrű: 1. Csen Ji-ping (kínai) 9.725, 2. Van Gelder (holland) 9.675, 3. Valejev (kazah) 9.425, 4. Carmona (venezuelai) 9.425, 5. Golding (kanadai) 9.350, 6. Juckel (német) 9.000. Ugrás: 1. Gál Róbert 9.500, 2. Fahrig (német) 9.450, 3. Rivera 9.412, 4. Rosa (brazil) 9.262, 5. Wammes 9.250, 6. San Miguel (spanyol) 9.187. Korlát: 1. Mitja Petkovsek (szlovén) 9.525, 2. Tung Csen-tung 9.425, 3. Carballo 9.200, 4. Golding 9.075, 5. Gafuik 9.025, 6. Gál Róbert 8.650. Nyújtó: 1. Manuel Carballo 9.475, 2. M. Rodrigues 9.400, 3. Juckel 9.275, 4. Pegan (szlovén) 9.125, 5. Fahrig 9.000, 6. Tanskanen 8.725. Nők. Ugrás: 1. Okszana Csuszovityina (üzbég) 9.200, 2. Souza (brazil) 9.150, 3. Gener (spanyol) 9.050, 4. Dos Santos (brazil) 8.925, 5. Sekerova (szlovák) 8.750, 6. Hopfner-Hibbs (kanadai) 8.612. Felemás korlát: 1. Csang Jü-fej (kínai) 9.475, 2. Gener 9.400, 3. Comin (brazil) 9.300, 4. Sikulová (cseh) 8.825, 5. Hopfner-Hibbs 8.700, 6. Dos Santos 8.650. Gerenda: 1. Vang Li-li (kínai) 9.450, 2. Pang Pan-pan (kínai) 9.250, 3. Moreno (spanyol) 9.050, 4. Hopfner-Hibbs 8.875, 5. Csuszovityina 8.800, 6. A. P. Rodrigues (brazil) 8.500. Talaj: Daiane Dos Santos 9.500, 2. Moreno 9.125, 3. Lin Hszia (kínai) 9.075, 4. Pang Pan-pan 9.050, 5. Souza 8.400, 6. Galera (argentin) 7.975
Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
5 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
5 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
5 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
6 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
7 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
7 órája
Ezek is érdekelhetik