Forradalmi hangulatban

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2005.03.09. 21:40
Címkék
A hírek szerint forradalmi a hangulat Prágában, a hét végi férfi és női Világkupa-viadal helyszínén - ezen a versenyen próbálják majd ki az egyenes kieséses rendszert, és a sportág irányítóinak döntése ellen több válogatott is tiltakozni fog.
Miközben a dzsúdóban jó ideje honos vigaszágas lebonyolítási rendszert több sportág - például éppen a birkózás - is átvette, a cselgáncsozók visszatérnének a gyökerekhez: aki egyszer vereséget szenved, az kiesik, nem kap javítási lehetőséget. "Hallottam én is, hogy sokan tiltakoznak az új rendszer ellen, de ahogy látom a prágai nevezéseket, a nőknél így is igen erős lesz a mezőny - vélekedik Németh Ferenc, a nők szövetségi kapitánya. - Az biztos, hogy az egyenes kieséses rendszerben még nagyobb jelentősége lesz a sorsolásnak, a favorit ágára kerülő erős dzsúdósok érmes reményei hamar elszállhatnak, egyetlen apró hiba súlyos árat követelhet."A tesztversenyen csak a női válogatott képviseli majd színeinket, de az csupán az utolsó pillanatokban dől el, hogy hét vagy nyolc versenyzőnk lép-e majd tatamira. A legkisebbeknél Csernoviczki Éva (THAC-Hermann DSE) és Perge Ilona (Kecskeméti JC), 52 kilogrammban Tóth Lilla (UTE), 63-ban Szabó Brigitta (Hermann DSE) és Bejczi Zsuzsa (Koroncó-Tutti), a 70 kilós súlycsoportban pedig Mészáros Anett (UTE) és Budai Anita (Honvéd-Kipszer-Kaposvár) indul, de elképzelhető, hogy a hosszú sérülés után visszatérő Ónody Beáta (THAC-Hermann DSE) is harcba indul Prágában.Ami a férfiakat illeti: legjobbjaink néhány napja Varsóban adtak számot tudásukról - a lengyel fővárosban Braun Ákos arany-, Bor Barna ezüst-, Hadfi Dániel és Ungvári Miklós bronzérmet szerzett - így nem is lenne aktuális a prágai részvételük, de hivatalosan meg nem erősített információnk szerint ők is a távolmaradásukkal tiltakozók közé tartoznak.
Legfrissebb hírek

Videó: Isco zseniális gólpassza után szerezte meg a vezetést a Betis a Chelsea ellen

Európa-konferencialiga
36 perce

Női NB I: távozik az MTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
37 perce

Elhunyt Hódy Szabolcs, korábbi válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
56 perce

Három Vasas-legenda előtt tisztelegtek Angyalföldön

Kézilabda
1 órája

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
1 órája

Konferencialiga: Real Betis–Chelsea döntő

Európa-konferencialiga
1 órája

Tizedik lett a magyar páros a torna Eb-n

Torna
1 órája

Az olasz élvonalba igazolt Aranyi Máté válogatott vízilabdázó

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik