Bajnokhoz méltó siker

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2005.02.27. 20:55
Címkék
A Gál István, Oroszlán Tibor kettős nyerte meg a tereprali országos bajnokság hét végi, Budapest környékén megrendezett nyitó viadalát - címvédőhöz méltón, a tegnapi négy szelektív szakasz közül hármon diadalmaskodva.
A számok ismeretében talán meglepő, hogy csökkent a különbség közte és a másodikként célba érkező Szalay Balázs között, ám ennek az volt az oka, hogy a második szelektíven Gál autójának kitört a jobb hátsó futóműve. A saját építésű csővázas terepjáróval közlekedő Gál majdnem tíz kilométert volt kénytelen három keréken megtenni, a szervizesek azonban gyorsan orvosolták a problémát. Az ezt követő szakaszokon már gond nélkül autózott a duó (egy apró eltévedéstől eltekintve, de ez is belefért), és simán nyerte meg a versenyt. Szalayék sem úszták meg gond nélkül a napot, igaz, a dakaros páros már olyan rutinnal cserél ékszíjat, mintha tankolna. A 14 perces késés azonban így is több mint kétperces büntetéssel járt, úgyhogy már nem volt értelme kockáztatni. Szalayéknak éppen elég volt alkalmazkodni az autóba időnként beömlő jeges vízhez, alig néhány héttel a sivatagi forróság után…A dobogó harmadik fokára Ács László állhatott, míg a negyedik-ötödik pozícióban helyet cserélt Liszi László, valamint a viadalt szervező és támogató Horváth Béla. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

A lengyelek kikaptak Izraeltől és nehéz helyzetbe kerültek a férfi kézi Eb selejtezőjében

Kézilabda
4 perce

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
21 perce

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
55 perce

Sebők Balázs visszatér a finn jégkorongligába

Jégkorong
1 órája

A címvédő kazahokkal is egy csoportban a magyarok a socca Eb-n

Minden más foci
1 órája

Ebben a mutatóban az FTC csatára Harry Kane-t is megelőzi

Labdarúgó NB II
1 órája

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

„Rudy Gobert a sárkány a Trónok Harcából”; Harden megint eltűnt – NBA-legek a rájátszás első köre után

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik