Öt alapembere nélkül a Real

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2005.02.26. 00:05
Címkék
Ronaldónak fáj a nagylábujja
Ronaldónak fáj a nagylábujja
Ronaldónak fáj a nagylábujja
Ronaldónak fáj a nagylábujja
Ronaldónak fáj a nagylábujja
Ronaldónak fáj a nagylábujja


Nincs egyszerű helyzetben a Deportivóhoz látogató Real Madrid, ugyanis a fővárosiaknak öt alapemberük nélkül kell helytállniuk a pontokra ugyancsak éhes vetélytárs ellenében ma este. A galíciaiaknak ebben az idényben nem megy valami fényesen: Javier Irureta legénysége jelenleg hat pontra van az UEFA-kupa- és kilencre a BL-indulást jelentő helyektől, azaz egy újabb botlás nagy valószínűséggel az Intertotó-kupába száműzné a kék-fehéreket. Persze nézhetjük úgy is, hogy a Real Madrid lemaradása a listavezető Barcelonával szemben hét egység, tehát a bajnoki címre vágyó királyiak sem engedhetnek meg maguknak egy újabb betlit.

Nagy a nyomás tehát mindkét félen, ám a Real annyival hátrányosabb helyzetben van, hogy idegenben kell helytállnia (ráadásul telt ház várható a Riazor-stadionban, ahol tizenkét éve nem nyertek bajnokin a blancók). Eközben Wanderley Luxemburgo edzőnek öt kezdő játékosáról le kell mondania: Ronaldónak továbbra is fáj a nagylábujja a bal lábán, Raúl influenzás (így minden bizonnyal Owen, Portillo csatársorral kezdenek a fővárosiak), Guti meghúzódott, Míchel Salgadónak a térdszalagja húzódott meg, Helguera pedig eltiltás miatt nem léphet pályára.

A forduló másik rangadóját különleges figyelem előzi meg, tekintve, hogy a tabella harmadik helyére felkúszó Betist új edzővel, Antonio Lópezzel fogadja a Valencia. Könnyen megeshet, hogy a vendégeknél feltűnik a kezdőben a hosszú sérülést követően a múlt héten visszatérő Denílson.

Szavazás

Ki nyeri meg az idén a spanyol bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Euro 2028: komoly kormányzati támogatást kap a kontinenstorna

Minden más foci
1 perce

Az olimpia után visszavonul a japánok háromszoros világbajnok műkorcsolyázója

Téli sportok
20 perce

„Nem vagyunk barátok” – Lionel Messi megszólalt Cristiano Ronaldóról

Klub-vb
24 perce

A Los Angeles-i gárda lábai előtt hevert Amerika

Népsport
28 perce

Az Újpest elnöke bejelentést tett az új stadionról

Labdarúgó NB I
45 perce

Wirtz az első orvosi vizsgálaton már átesett a Liverpoolnál – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
52 perce

A Vigvári testvérek szerint egyre jobban összeér a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik