Fallabda: hibátlan élmezőny

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2005.02.12. 22:53
Címkék
Egy évvel azután, hogy birtokba vette, már ki is nőtte a magyar fallabdasport elitje a Római Teniszakadémia Squash Centerét. Szombat délután még csak a főtábla mérkőzéseit, valamint a negyeddöntőket rendezték meg az egyéni országos bajnokságon, ám egy gombostű nem sok, anynyit sem lehetett leejteni az alagsorban.
A szurkolókkal ellentétben a női mezőny jellemzésére a legnagyobb jóindulattal sem lehetett a tömeg szót használni, hiszen egy országos bajnokságon húsz induló aligha számít soknak. Persze így még nagyobb hangsúlyt kapott a minőség, amire igazán nem panaszkodhattak a sportág szerelmesei.A hölgyek negyeddöntői megfelelő felvezetést szolgáltattak a férfiak mérkőzéseihez. A 3:0-s eredmények hűen tükrözik a tudáskülönbséget, ám az aranyérem egyik várományosa, a fiatal Kecse-Nagy Helga szerint a sima meccseknek ezennel vége. "Az elődöntőben biztosan óriási csaták lesznek. Nem akarok jósolni, és nem is nagyon tudnék, mert a címvédő Szombati Edina, Bíró Zsuzsa és én nagyjából azonos játékerőt képviselünk. Hátrányom talán annyi, hogy az érettségi, majd később az egyetem miatt mostanában nem indultam egyetlen versenyen sem."A csinos szegedi közgazdászhallgatóval ellentétben Krajcsák Márk versenyről versenyre jár, ezért - fiatal kora ellenére - immár rutinosnak számít. Ötletes, fantáziadús, attraktív játékát ezúttal is élmény volt nézni, talán csak negyeddöntőbeli ellenfele, Erdősi Róbert nem tapsolt a jelenlegi legjobb magyar férfi fallabdázónak. A legjobb nyolc között a férfimezőny favoritjai sem izzadtak meg, a legnagyobb küzdelmet a Szabóky Márton-Kovács Zsolt mérkőzés hozta, a kiváló megoldások és hosszú, izgalmas labdamenetek mellett reklamálásból sem volt hiány. Győzelmét követően Szabóky úgy örült, mintha a döntőt nyerte volna meg. "Az elmúlt fél évben nem értem el kiemelkedő eredményeket, ezért nagyon örülök, hogy bejutottam az elődöntőbe. Ez volt a célom a bajnokság kezdetekor, hiszen ötödik kiemeltként vágtam neki a viadalnak." ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Győzelemmel zárta a középdöntőt a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
7 perce

Alakul a magyar csapat a tokiói atlétikai világbajnokságra

Atlétika
16 perce

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
29 perce

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
50 perce

A Chelsea-től igazol az Arsenal; nagy fogás az Európa-liga címvédőjénél – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
51 perce

Kovácsik Ádám: Nem nyomtak úgy oda bennünket, hogy ne kaptunk volna levegőt

Európa-liga
58 perce

Spanyol győzelemmel indult a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik