Friedrich a kapitány

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.12.20. 22:46
Címkék
Jürgen Klinsmann még az ázsiai túra előtt kijelentette: legyen jó szórakozás az egyhetes kirándulás, és a szövetségi kapitány úgy tűnik, kulcsemberei számára igyekszik is megteremteni ennek a lehetőségét.
A németek szakmai vezére a Japán elleni győzelem, illetve a Dél-Korea elleni vereség után Thaiföld ellen azoknak ad lehetőséget, akik korábban többnyire a cserepadot koptatták.Michael Ballack és Oliver Kahn csak turista lesz Bangkokban, miközben Marco Engelhardt, Christian Schulz, Per Mertesacker vagy Tim Borowski játszik majd. Jellemző a felforgatás mértékére, hogy Arne Friedrich lesz a csapatkapitány, aki a Klinsmann-érában először Dél-Korea ellen lépett pályára, és a produkciója minden volt, csak éppen megbízható nem."A döntésem független volt attól, hogy kinek hány válogatottsága van" - mondta erről Klinsmann. "Erre én sem számítottam - ismerte el Friedrich. - Kellemes meglepetésekben volt részem a keretben. Teljesen más szellemiség uralkodik a csapaton belül a Völler-korszakhoz képest."Barátságos mérkőzésThaiföld-NÉMETORSZÁGBangkok, 12.25 (tv: ARD, élő)V: Maidin (szingapúri)
Legfrissebb hírek

Videó: Isco zseniális gólpassza után szerezte meg a vezetést a Betis a Chelsea ellen

Európa-konferencialiga
31 perce

Női NB I: távozik az MTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
32 perce

Elhunyt Hódy Szabolcs, korábbi válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
50 perce

Három Vasas-legenda előtt tisztelegtek Angyalföldön

Kézilabda
55 perce

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
1 órája

Konferencialiga: Real Betis–Chelsea döntő

Európa-konferencialiga
1 órája

Tizedik lett a magyar páros a torna Eb-n

Torna
1 órája

Az olasz élvonalba igazolt Aranyi Máté válogatott vízilabdázó

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik