Bombameglepetéssel indult az Eximbank-kupa

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2004.12.17. 22:42
Címkék
Aki azt hiszi, hogy egy selejtezőnap csak csendes lehet, az nagyon téved. A vívók Eximbank-kupáért kiírt felnőttbajnokságán már pénteken meglepetés született. Méghozzá nagy. Pontosabban Nagy.
A női kardozók versenyében kiesett az abszolút favorit, a címvédő, ötszörös bajnok Nagy Orsolya. Az UTE-Selectrade olimpiát is megjárt versenyzője a negyeddöntőben válogatottbeli társától, Csaba Edinától kapott ki egy tussal, ráadásul úgy, hogy végig fölényesen vezetett."Nem az bosszant elsősorban, hogy kikaptam, hanem ahogyan kikaptam. Már tizenkettő-hétre is vezettem, mégis tizenöt-tizennégyre alulmaradtam. Csak saját magamra lehetek mérges, még akkor is, ha tudom, hogy a közelmúltban műtött lábam még nem a régi. Ilyen tekintélyes előnyt ennek ellenére sem lett volna szabad leadni. Ezek után a csapatversenyen még inkább küzdeni fogok azért, hogy ha két aranyérmet nem is nyerek, mint tavaly, legalább a lányokkal örülni tudjunk" - mondta kissé szomorúan Nagy Orsolya. A szombat esti finálét ebben a fegyvernemben Varga Dóra és Csaba Edina vívja majd a Nemzeti Sportcsarnokban. Több szenzáció ezen a napon nem született - persze elsősorban azért nem, mert a többi fegyvernemben nem jutottak ennyire előre versenyzők, csak a 32-es tábla alakult ki.A mezőny szombaton innen folytatja, és vélhetően akkor más máshol is feljegyezhetünk érdekes eredményeket.Eximbank-kupa, országos felnőttbajnokság, Budapest
Női kard. Elődöntő: Csaba Edina (BSE)-Sznopek Gabriella (UTE-Selectrade) 15:13, Varga Dóra (Csata DSE)- Kerecsényi F. Georgina (GEAC) 15:8
Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2 órája

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; A Fradi egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2 órája

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
2 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
2 órája

Angol Ligakupa: négy magyaros csapatból három kiesett, csak Szűcsék örülhettek

Angol labdarúgás
2 órája

Megfordította a párharcot a horvát bajnok, kiejtette ír ellenfelét az Európa-ligában

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik