Portóban pihenhet a trófea

Avagy: az utolsó, a 43. Világkupa-mérkőzés megmutatta, a labdarúgás nem mindig igazságtalan. A BL-győztes Porto végigtámadta (sőt, megkockáztathatjuk, egyedül akart futballozni) a találkozót, az első perctől érezhetően csak a túlélésre, illetve az ezzel járó büntetőkre apelláló Once Caldas állta a sarat, és majdnem el is érte a célját. A trófea sorsa valóban tizenegyesekkel dőlt el, a kolumbiaiaknak meccslabdájuk is volt, azonban egy-egy kapufára, illetve az égbe lőtt labda megpecsételte a sorsukat. A Porto másodszor, európai csapat 21-edszer nyerte el a serleget, de az öreg kontinens összesítésben így is eggyel elmaradt Dél-Amerikától. Jövőre új versengés kezdődik, immár a további négy konföderáció bajnokának bevonásával.
A találkozó kis túlzással nem két csapat, hanem Juan Carlos Henao kapus és a Porto támadóinak küzdelmét hozta, és a kolumbiai hálóőr a szerencse hathatós támogatásával 120 percen keresztül állta is a sarat. Illetve ne feledkezzünk meg a játékvezetőről sem, aki rögvest a találkozó elején nem adta meg McCarthy közelről szerzett találatát, holott a dél-afrikai talán még egy vonalban sem volt a védőkkel. Ezt követően pedig főszerepbe kerültek a kapuvasak, amelyek rendre az Once Caldas oldalára "álltak". Luis Fabiano bedobás után, remek labdaátvételt követően, az egyik menteni igyekvő kolumbiai bekk és Derlei pedig egy támadáson belül trafálta telibe a bal kapufát, illetve a lécet.
Henao ekkor még jobbára az égieknek való hálálkodással töltötte az időt, a fordulást követően viszont már eljöttek az ő nagy pillanatai is. Bemelegítésként kivetődve tisztázott Maniche elől, majd sorra tolta ki a távoli lövéseket, hogy aztán közvetlenül a lefújás előtt, McCarthy csúsztatott fejesénél bemutassa a nap védését. Közben perszer kétszer az égieknek is elrebeghetett egy imát, hiszen McCarthy előbb szabályos gólt szerzett (les miatt szabadrúgás kifelé), majd 30 méterről "szétlőtte" a lécet, de a labda csak nem akart bekerülni a kolumbiai kapuba.
A hosszabbításban erre igazából már esély sem volt (akkor csak Vítor Baía rosszulléte, majd cseréje borzolta a kedélyeket), a mindent eldöntő párbajban viszont az volt a kérdés, kinek kerül be kevesebbszer a kapujába a labda. Az előjelek az Once Caldasnak kedveztek, a kolumbiai társulat a Boca Juniors elleni Libertadores-kupa-döntőt is tizenegyesek után nyerte meg, ráadásul a portóiak a rendes játékidőben annyi helyzetet hagytak ki, hogy ez ritkán szokott büntetés nélkül maradni.

Ellenérvként esetleg azt lehetett volna felhozni, hogy a labdarúgás ritkán igazságtalan sportág, és ha ezen a meccsen valaki megérdemelte a győzelmet, az a Porto volt. Ehhez képest négy sorozat után 4-3-ra a dél-amerikaiak vezettek, és Fabbro következhetett. Nunónak "köze sem volt" a labdához, már-már emelkedtek a kolumbiai karok, amikor csattant valami. A jobb kapufa. És jöhetett a folytatás. Hét, hiba nélküli lövéssel, majd az est tévesztésével: García az égbe bombázott, és mivel a következő lövő, Pedro Emanuel nem rontott, Európába került a trófea. Megérdemelten.
"Mindenki keményen küzdött a címért, nagyszerű érzés, hogy sikerült. Kemény harc volt, olyan, amilyenre számítottunk. De megérdemelten nyertünk" - vélte a mezőny legjobbjának megválasztott - a ráadásban egyébként egyetlen portugálként lövést rontó - Maniche.
Ez a hét volt az, amelyen a Porto újjászületésének lehettünk szemtanúi, hiszen az idény elején bukdácsoló együttes előbb továbbment a Bajnokok Ligájában, majd megnyerte a Világkupát. És az előző idényben is csak a tavasszal kezdte meg a nagy menetelését.

FC PORTO (portugál)-ONCE CALDAS (kolumbiai) 0-0
11-esekkel 8-7
Jokohama, 45 000 néző
V: Larrionda (uruguayi). K: Diego (tizenegyespárbaj során)
PORTO: Vítor Baía (Nuno, 104.) - Jorge Costa, Pedro Emanuel, Ricardo Costa, Szeitaridisz - Costinha, Maniche, Diego - Derlei (Carlos Alberto, 69.), McCarthy, Luis Fabiano (Quaresma, 80.)
ONCE CALDAS: Henao - Vanegas, Rojas, Cambindo (Catano, 46.), García - Velásquez, Viafara, Arango (J. Díaz, 62.), E. Soto (Alcazar, 97.), Fabbro - De Nigris ---- A ---- 1