Jesper Grönkjaerre vadásznak

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2004.12.02. 20:43
Címkék
Spanyolországban gyakorlatilag már tényként kezelik, hogy Jesper Grönkjaer a Primera Divisiónban folytatja a pályafutását, a találgatás tárgya csupán az, hogy a dán válogatott az Atlético Madrid, a Sevilla vagy a Valencia mezét húzza-e magára a téli átigazolási évad után. Lapinformációk szerint a fővárosi alakulat esélyei a legjobbak, már csak azért is, mert Toni Munoz, az Atlético sportigazgatója személyesen is tárgyalt a játékossal és az őt jelenleg foglalkoztató Birmingham City vezetőivel. Az eredmény felemás, Grönkjaer ugyanis rábólintott a madridiak ajánlatára, nem úgy klubja elöljárói, akik legalább annyi pénzt - hárommillió eurót - szeretnének kapni érte, amennyit a nyáron kifizettek a Chelsea-nek.Ráadásul itt jön be a képbe a két déli gárda, a Birminghamtől ugyanis nem engedik el a támadót, ameddig az összes ajánlat be nem fut érte, márpedig egyelőre mind Sevillából, mind pedig Valenciából csak egy-egy szándéknyilatkozat érkezett a St. Andrews-stadionba. "Jelen pillanatban az Atlético tűnik befutónak, de a másik két spanyol klub ajánlatát is meg kell várnunk" - jelentette ki az üggyel kapcsolatban Steve Bruce, a Birmingham City menedzsere, aki ugyan nincs túl jó viszonyban a dánnal, de azért erre a hétre engedélyt adott neki, hogy szabadon tárgyalhasson az iránta érdeklődőkkel.Spanyol lapinformációk szerint újabb pártfogói akadtak Arrigo Sacchinak, akit a hét elején hoztak először hírbe a Real Madriddal. A barcelonai Sport, illetve a madrid Marca szerint az olasz edző, aki egészségi állapota miatt hagyta ott utolsó munkahelyét, a Parma kispadját a 2002-2003-as idényben, most szívesen vállalna újra állást. Arról nem szól a fáma, hogy a Milan korábbi sikerkovácsának pontosan ki fogta a pártját a Bernabéuban, és az sem, hogy milyen feltételeket támasztottak egymással szemben a felek. Az viszont tény, hogy a királyi gárdánál tapasztalt, nagynevű edzőt szeretnének a csapathoz vinni, ha García Remón, akinek 2005 júniusáig van szerződése, nem vezetné sikerre a blancókat.
Legfrissebb hírek

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
17 perce

Vívás: együtt a régi harcostársak – találkoztak egymással Szöul aranyérmesei

Egyéb egyéni
27 perce

Mourinho óriási bölcsességet mondott a Chelsea elleni vereség után

Bajnokok Ligája
41 perce

Valverde mellőzéséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid kiütéses sikere után

Bajnokok Ligája
1 órája

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
1 órája

Hazájában talált klubot a Diósgyőrtől távozó védő

Labdarúgó NB I
1 órája

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
2 órája

Messiék ötöt kaptak otthon, ennek a New York Red Bulls sem örült

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik