Aranyküszöbön a Newell’s

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.11.29. 21:07
Címkék
Az Apertura eddigi leggólgazdagabb (32 találat) fordulóját követően a Newells Old Boys újabb lépéssel került közelebb fennállása ötödik bajnoki címéhez.
Borghello (balra) kétszer is becsapta Matellánt, valamint a Boca Juniors teljes védelmét
Borghello (balra) kétszer is becsapta Matellánt, valamint a Boca Juniors teljes védelmét
Borghello (balra) kétszer is becsapta Matellánt, valamint a Boca Juniors teljes védelmét
Borghello (balra) kétszer is becsapta Matellánt, valamint a Boca Juniors teljes védelmét
Borghello (balra) kétszer is becsapta Matellánt, valamint a Boca Juniors teljes védelmét
Borghello (balra) kétszer is becsapta Matellánt, valamint a Boca Juniors teljes védelmét
A piros-feketék 16 év után ismét idegenben győzték le a Boca Juniorst, miközben az üldözők közül az Estudiantes csak ikszelt, a River Plate pedig kikapott, így két fordulóval a befejezés előtt három pontra nőtt az éllovas előnye. Ha a hét végén a Newell’s otthon megveri a Gimnasia La Platát, míg az Estudiantes és a Vélez Sársfield remizik egymással, a "Lepra" 1992 után újra aranyérmet ünnepelhet.
A Newell’s és a Boca 130-adszor találkozott egymással bajnokin, és ez azon ritka alkalmak egyike volt, amikor a vendégek voltak az esélyesebbek. Még úgy is, hogy a gárda egyik legnagyobb sztárja, Rubén Capría a találkozó előtt sérült meg, a vezetőedző, Américo Gallego pedig váratlanul bejelentette, az év végén elhagyja a klubot. A Boca azonban nem vette véresen komolyan a találkozót, Jorge Benítez edző a Copa Sudamericánára való tekintettel pihentette a legjobbjait, és a szurkolók kijelentették, nem bánnák, ha kikapna a gárda, mert akkor az esküdt ellenség, a River Plate nem állhatna az élre.
Az egyetlen, aki Boca-sikert óhajtott, Juan Pablo Pompei bíró volt, egy gólt és egy tizenegyest vett el a vendégektől, Morel Rodríguezt, a Boca "favágó" bekkjét nem állította ki sorozatos durvaságok miatt, de a vendégek még ezt is elbírták. A 3-1-es győzelem jogos volt, a hazai drukkerek pedig boldogan énekelhették: "Bocsáss meg, Boca, de most jobb a vereség, mivel így nem lesz bajnok az átkozott River Plate!"
A Newell’s egyébként nem csupán a saját győzelmének, hanem legnagyobb ellenfelei gyengélkedésének is örülhetett. Az Estudiantes azt követően ért el döntetlent az Independendiente otthonában, hogy az első hét perc után már két góllal is vezetett. Az elmúlt négy fordulóban jól teljesítő River Plate helyzeteket sem tudott kialakítani az újjáéledő Vélez ellen, Marcelo Gallardo révén mindössze egy lövésre futotta az erejéből, ennyivel pedig még az egy pontot sem lehetett megszerezni.

Apertura (Nyitány)
17. forduló: Independiente-Estudiantes La Plata 2-2 (Agüero 22., Carrizo 47., ill. Sosa 2., Carrusca 7. - 11-esből), Lanús-Racing Club 2-3 (De Bruno 77., Graf 78., ill. L. López 43. - 11-esből, Almirón 47. - öngól, Guerrero 76.), Rosario Central-Instituto 0-0, Colón-Banfield 1-1 (Bedoya 63., ill. Amato 47.), San Lorenzo-Almagro 1-1 (Peirone 23., ill. Sparapani 18.), Olimpo-Quilmes 4-2 (Asprilla 41., Laspada 52., Estévez 58., Delorte 90., ill. González 11., Brana 77.), Gimnasia La Plata-Arsenal 0-3 (Calderón 1., Denis 12., Escobar 68. - öngól), Huracán de Tres Arroyos-Argentinos Juniors 3-1 (Caggiano 49., 90., Zapata 53., ill. Biglia 60.), Boca Juniors-Newell’s Old Boys 1-3 (Boselli 76., ill. Borghello 30., 34., Maidana 53.), Vélez Sársfield-River Plate 1-0 (R. Zárate 31.)
Az élcsoport: 1. Newell’s Old Boys 33 pont, 2. Estudiantes La Plata 30 (21-10), 3. Vélez Sársfield 30 (18-15), 4. River Plate 29, 5. Rosario Central 27, 6. Banfield 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik