Gálázott a Real Madrid

CSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZSCSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.11.28. 22:38
Címkék
Miután szombaton a Barcelona feladta a leckét első számú üldözőjének, a Real Madrid is nyerni tudott a hét végi fordulóban, így a katalán óriás előnye nem nőtt hatalmasra.
A katalán székhely másik büszkeségénél, az Espanyolnál szintén felhőtlen a hangulat, Miguel Angel Lotina tanítványai nagyon fontos mérkőzésen győzték le a velük egyetemben az európai porondra törő Atlético Madridot. Mindenekelőtt azonban ejtsünk szót a San Mamés-stadionban történtekről, ahol az Athletic Bilbao ismét a jobbik arcát mutatta, és lelépte a mérkőzésen nagyon szürkén játszó Santandert. A győzelmet az tette teljessé, hogy a doppingolással ismét megvádolt Carlos Gurpegui is betalált, azok után, hogy csapattársai "Igazságot Gurpeguinek" feliratú polóban futottak ki a gyepre. Eközben a lelátókon mintegy 35 ezren tartottak a fejük fölé egy-egy piros-fehér lapocskát, rajta a középpályás mezszámával, a 18-assal.
"Gurpegui újbóli eltiltásának a híre mindenkit megviselt a klubnál. Éppen ezért a gólja felbecsülhetetlen értékű, ezzel bizonyította be, hogy a mostoha körülmények ellenére képes talpon maradni" - nyilatkozta Ernesto Valverde, az Athletic edzője. Gurpeguit azt követően tiltotta el egy helyi bíróság, hogy 2003-ban egyszer már visszavonta a nandrolonfogyasztás vádját. A középpályás a fellebbezés elbírálásáig (még legalább két hét) mindenképpen játszhat.
"Valdés mentett meg minket" - idézik előszeretettel a madridi lapok Frank Rijkaardnak, a Barcelona edzőjének a Getafe ellen igen nehezen megnyert bajnokit követően mondott szavait. Persze leginkább a szőlő a keserű a fővárosiaknak, akik azt is észrevették, hogy Quique Flores tanítványai lőttek eddig legtöbbször a Barca kapujára, sőt, ők voltak az elsők, akik ebben a kategóriában jobbnak bizonyultak Ronaldinhóéknál (16-11). "Noha mi is megkönnyítettük az ellenfél helyzetét, azért a Getafe javarészt saját érdeméből nehezítette meg az életünket. A mérkőzés embere egyértelműen Valdés volt, akkor mentette meg a csapatot, amikor az nem játszott jól" - így Rijkaard mester.
A Barcához kapcsolódó hír, hogy a pénteken a bal lábán megsérülő Gerardot megműtötték, és előreláthatóan két hónapig lesz kényszerpihenőn, illetve hogy a Getafe ellen a második gólt jegyző Deco a portugál A Bolának adott nyilatkozatában leszögezte, az idei teljesítményéért megérdemli az Aranylabdát.
A kisebbik barcelonai egyletnél, az Espanyolnál ugyan senki sem ajánlotta magának a France Football díját, viszont ha a szurkolókon múlna, feltehetően az Atléticónak két gólt vágó Daninak ítélnék oda, de talán még inkább a csapat színeiben egyre többször a régi önmagát idéző De la Penának, aki a szombati találkozón káprázatos gólpasszal vétette észre magát "Ez volt az eddigi legjobb mérkőzésünk hazai pályán, pedig öt kezdő emberem is hiányzott - nyilatkozta Miguel Angel Lotina, az Espanyol edzője a 2-1-re megnyert találkozót követően. - De la Pena szenzációs volt, talán ez volt a legjobb kilencven perce, amióta az Espanyolban játszik." A két csapat egyébként a pályára vonuláskor Madrid 2012-es olimpiai rendezését propagálta, a lelátókon a helyi ultrák viszont egy, a párizsi rendezést támogató transzparenst feszítettek ki.
Az olimpiai esetleges helyszínén a Real Madrid a bajnokság meglepetéscsapatát, a Levantét látta vendégül. Jóllehet a valenciaiak kikaptak az utóbbi két bajnokijukon, ám a Bernabéuban újfent bátran játszottak, és többek közt Casillason múlott, hogy a szünetre nem a vendégek mentek előnnyel. A többek között fogalomkörébe még Beckham és Ronaldo is beletartozik, előbbi tökéletes indítással, utóbbi pedig hidegvérű befejezéssel vétette észre magát. A második félidőben aztán minden nagyon gyorsan rendeződött: Figo és Beckham egy-egy bombagóllal, a kettő közt pedig Ronaldo hosszú indítás értékesítésével döntötte el a három pont sorsát. A hajrában Owen tett pontot a parádézás végére.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
49 perce

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
52 perce

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
1 órája

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
1 órája

„Panyenkázók” figyelmébe – VIncze András jegyzete

Európa-liga
1 órája

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Egyetemi világjátékok: magyar ezüst vívásban, bronz ritmikus gimnasztikában

Egyéb egyéni
2 órája

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik