Minardik kalapács alatt

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2004.11.22. 22:26
Címkék
A Formula-1 történetének legnagyobb szabású aukciója zajlott négy napon keresztül a Minardi brit főhadiszállásán, Ledburyben. Az árverés - amelyen a legolcsóbb darab, a csapatpóló licitje nyolc dollárról indult, a legdrágább, az 1997-es Tyrell versenygép pedig 180 ezer dollárról - a hírek szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
A rendezvényen a csapatnál versenyző pilóták közül a Minardit tavaly fél évig vezető Nicolas Kiesa, valamint Baumgartner Zsolt vett részt. A magyar versenyző Paul Stoddart meghívására érkezett Ledburybe, a csapatfőnökénél lakott, biliárdoztak, bolondoztak. No meg persze jelenlétükkel emelték az aukció színvonalát.
"Körülbelül hatezer tétel került kalapács alá, a szétrobbant motoroktól a törött vezetőszárnyakon keresztül a korábbi Formula-1-es autókig minden - mondta Baumgartner. - Érdekes volt látni, ahogy az interneten egyre feljebb srófolják az árakat. Nekem túl sok szerepem nem volt az ügyben, találkoztam a leendő utasaimmal, akiket ezen a héten fuvarozok majd Olaszországban a kétüléses Minardival. Az általuk kifizetett körülbelül hetvenezer dollárt egy gyermekmentő szolgálat támogatására ajánlotta fel a csapat."
Persze, Stoddart és Zsolt között a jövőről is szó esett: most kezdik majd el fejleszteni a Minardi legújabb versenygépét, és már majdnem biztos, hogy megkapják hozzá azt a Ford-motort, amelyet a Red Bull-istálló is. A szerződést legalábbis már megkötötték. A magyar versenyző jövője továbbra is pénzkérdés: addig senkivel sem tud megállapodni, amíg nincs biztosítva az anyagi háttér. Pedig Stoddart tárt karokkal várná…
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik