Azt mondja: nagy a jövés-menés. Televíziós társaságok érkeznek hozzá forgatni, a postás több dísztávirattal is kopogtatott már, a telefonja pedig kitartóan csörög. De a legjobb ezen a napon - állítja -, hogy a fia hazatért Kanadából. Nem mintha nem látták volna egymást az utóbbi időben, pont egy hónappal ezelőtt járt a tengerentúlon, hogy részt vegyen a dédunokája keresztelőjén ("képzelje, már négy dédunokám van" - büszkélkedik), de ez a születésnapi meglepetés-hazajövetel mégiscsak más…
Alkalomhoz illő. Reviczkyné Köteles Erzsébet, az 1956-os melbourne-i olimpián aranyérmes együttes kéziszercsapat tagja ugyanis nyolcvanéves.
De ki hiszi el ezt erről a lélekben még mindig fiatal, aktív, tevékeny asszonyról, aki most is elvégzi az ébredés utáni reggeli tornát, és nemcsak a piacra igyekszik a kosarával, hanem a mai napig együtt lélegzik a magyar sportélettel?! "Tagja vagyok a Magyar Olimpiai Akadémiának, tiszteletbeli osztályfőnök vagyok a Csanádi Árpád sportiskolában, és képzelje, a mai napig pontozóbíráskodom, most szombaton is ott leszek a serdülőbajnokságon" - büszkélkedik, és tegyük hozzá gyorsan, van is mire büszkének lennie. Tudják ezt jól a fiatalok is, akik adnak Erzsi néni szavára. "Húzd ki magad gyermekem, egyenesen tartsd a lábad! Félig komolyan, félig viccesen ösztökélem őket és odafigyelnek rám. De megvallom őszintén, a mai torna már nem az, amelyet én megismertem és oly' nagyon szerettem. Ebben már nincs harmónia, nincs esztétika, a mozgás számomra már nem zenél. A mai tornában bizony vásárra viszik a bőrüket a sportolók" - mondja, de gyorsan hozzáteszi: - Ha újraszületnék, biztos, hogy ismét tornász lennék, hisz elfeledni, kitörölni nem tudom magamból azokat a gyönyörű éveket…
Isten éltessé sokáig, Erzsi néni!