Világbajnokok Hortobágyon

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2004.10.29. 20:53
Címkék
A tavalyi sikeren felbuzdulva az idén is megrendezik a fedett pályás fogathajtó-bajnokságot, a Téli-kupát, amelynek mind a négy fordulójára Hortobágyon kerül majd sor.
Lázár Zoltán is rajthoz áll (Fotó: Danis Barna)
Lázár Zoltán is rajthoz áll (Fotó: Danis Barna)
Lázár Zoltán is rajthoz áll (Fotó: Danis Barna)
Lázár Zoltán is rajthoz áll (Fotó: Danis Barna)
Lázár Zoltán is rajthoz áll (Fotó: Danis Barna)
Lázár Zoltán is rajthoz áll (Fotó: Danis Barna)
Az elsőre mindjárt szombaton, s az előzetes nevezések alapján 14 kettes- és hét négyesfogat-hajtó igyekszik majd megbirkózni a kombinált maratoni-, illetve akadálypályával. A viadal egyébként két fordulóból áll, s az összesített eredmények alapján hirdetnek győztest. Az augusztusi kecskeméti négyesfogathajtó-világbajnokságon csapatban aranyérmet szerző hármasunk is ott lesz a rajtnál, Lázár Zoltán és Dobrovitz József négy, míg Kecskeméti László ezúttal csupán két lóval. Az előző két hajtónak a magyar sorozat remek tréninglehetőséget jelent a nemzetközi fedett Világkupa-sorozatra, ahová a világranglistás helyezésük alapján indulási jogot szereztek, míg Kecskeméti, aki nem vesz részt a külföldi viadalokon, fiatal lovai tesztelésére használja a Téli-kupát.
Mint Fintha Gábor szövetségi kapitány elmondta, a hazai sorozatot igyekszenek úgy időzíteni, hogy Lázár és Dobrovitz felkészülését maximálisan segítse. Ezért aztán a mostani hortobágyi forduló is a jövő heti hannoveri, valamint a november 19. és 21. közötti stuttgarti viadalt előzi meg, a soron következő - azaz december 11-i - pedig a december végi mecheleni Vk-fordulót.
Legfrissebb hírek

Alakul a magyar csapat a tokiói atlétikai világbajnokságra

Atlétika
1 perce

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
13 perce

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
34 perce

A Chelsea-től igazol az Arsenal; nagy fogás az Európa-liga címvédőjénél – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
35 perce

Kovácsik Ádám: Nem nyomtak úgy oda bennünket, hogy ne kaptunk volna levegőt

Európa-liga
42 perce

Spanyol győzelemmel indult a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
46 perce

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
1 órája

Legendás kifakadás a kispad mellől, beszélgetés és kártyázás edzés helyett – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik