Babos Gáborék ismét nyertek

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2004.10.17. 22:00
Címkék
Úgy tűnik, ebben az idényben is kétszereplős lesz a versenyfutás a holland bajnokságban, de a PSV mellett ezúttal nem az Ajax lesz a másik aspiráns.
Kuyt sokadik fontos gólját szerezte
Kuyt sokadik fontos gólját szerezte
Kuyt sokadik fontos gólját szerezte
Kuyt sokadik fontos gólját szerezte
Kuyt sokadik fontos gólját szerezte
Kuyt sokadik fontos gólját szerezte
Az amszterdamiak szombaton hazai pályán szenvedtek vereséget a Heerenveentől - holott még vezettek is 1-0-ra -, így hátrányuk nőttön-nő. Ezzel szemben Babos Gábor Feyenoordja ismét győzött, s már négy ponttal jár az Ajax előtt.
"Kettő nullára nyertünk Kerkradéban, de egyáltalán nem volt sima mérkőzés. Érződött, hogy aki az első találatot szerzi, az hatalmas lépést tesz a győzelem felé. Nekünk ez egy óra elteltével sikerült, aztán a hajrában rúgtunk még egyet. Sajnos rengeteg helyzetet elhibáztunk, ahogy a korábbi összecsapásainkon is. A lehetőségek kidolgozásával nincs probléma, ami abból is látszik, hogy még így is sok gólt szerzünk. Elégedetlen persze nem vagyok, a Roda remekül játszott, mi mégis megszereztük a kötelező győzelmet, ráadásul megléptünk az Ajaxtól" - nyugtázta a diadalt Babos. A Feyenoordban S. Kalou és Kuyt volt eredményes, akik a góllövőlista élén állnak, kilenc, illetve hét góllal. (A történeti hűség kedvéért: az ellenfél soraiban Bodnár László végig, Bodor Boldizsár a 78. perctől szintén a pályán volt.)
A Fehér Csaba nélkül kiálló PSV ugyancsak idegenben lépett pályára, s 80 perc elteltével szintén 2-0-ra vezetett. A maradék játékidő azonban odalett: az ADO Den Haag szurkolói olyan gyalázatos hangnemben szapulták a bírót, hogy tíz perccel a vége előtt lefújta a találkozót. Rene Temmink (egyébként FIFA-játékvezető) ezzel csupán alávetette magát a szövetség akaratának, mivel a KNVB a múlt hónapban felszólította a bírókat, vessenek véget minden olyan meccsnek, amely során a lelátón eluralkodik a verbális agresszió. A mostani, precedensértékű döntést támogatta a mérkőzés hivatalos ellenőre is.
A hágaiak nagy bajban vannak, mert az említett utasítás éppen annak hatására született, hogy a múlt hónapban, az Ajax elleni találkozójukon a hazai drukkerek nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidták a rivális játékosok családfáját. Nem lenne meglepő, ha a kiscsapat súlyos büntetést kapna a holland szövetségtől.
Az eleddig veretlen Ajax, mint fent jeleztük, az Amsterdam ArenAban kapott ki a Heerenveentől, de legalább a dobogótól nem került messzebb. A harmadik helyen álló Utrecht ugyanis sima vereséget szenvedett az idényben először nyerő Groningentől.

Holland Casino - Eredivisie
8. forduló: De Graafschap-AZ 1-3 (Leerdam 59., ill. Landzaat 44., Huysegems 58., Nelisse 86.), Den Bosch-RBC Roosendaal 2-1 (Van der Ouweland 5., Powel 75., ill. Daelemans 82.), Ajax-Heerenveen 1-3 (Anasztasziu 33., ill. Yildirim 53., Väyrynen 68., Selakovic 89.), Roda-Feyenoord 0-2 (Kuyt 59., S. Kalou 90.), Groningen-Utrecht 3-0 (S. Seedorf 11., Hugo 61., Elshot 75.), RKC Waalwijk-NEC 2-2 (Hoogendorp 25. - 11-esből, Takak 36., ill. Boutahar 45., Wielart 66. - 11-esből), Vitesse-NAC Breda 1-2 (Cornelisse 38., ill. Busszabun 36., Janssen 44.). Az ADO Den Haag-PSV mérkőzés a 80. percben, 0-2-es állásnál félbeszakadt.
Az élcsoport: 1. PSV 19 pont (23-5, 7 mérk.), 2. Feyenoord 19 (24-8), 3. Utrecht 16, 4. Ajax 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik