A győztes két lóval is kiválóan teljesített

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
Vágólapra másolva!
2004.10.03. 22:41
Címkék
A díjlovaglás és a tereplovaglás fáradalmai után vasárnap a díjugrató számmal ért véget a lovastusa országos bajnokság döntője. A felnőtt magyar bajnoki címért két nap után öt sportoló maradt versenyben, és a papírforma alapján két lovasnak volt esélye az aranyérem megszerzésére. A résztvevőkre 115 centis akadályok vártak, és a kezdés előtt még a szakemberek számára is nagy talány volt, hogy melyik lovat hogy viselte meg az előző napi terep. Kovács és Bakaity három-három, a mezőny egyetlen hölgy tagja, Nagy Zsuzsanna pedig egy akadályt vert, majd következett a két élen álló versenyző. Egyed László lovagolt elsőként a pályára, és előbb Figaro nyergében, majd a versenyen kívül induló Regölővel is hibátlanul teljesített, így feladta a leckét legfőbb riválisának. Schaller Gábor nem volt irigylésre méltó helyzetben, hiszen csak abban az esetben védhette meg tavalyi elsőségét, ha nulla hibaponttal zárja ezt az erőpróbát. Nos, ez ezúttal nem sikerült, ugyanis Tavaszi szél kétszer is hibázott. A kilencéves lónak egyelőre még nem erőssége a díjugratás, ez be is bizonyosodott, így a Balatonlellei Schaller, aki tavaly egyébként Ígéret nevű lovával diadalmaskodott, idén végül ezüstérmes lett. A 24 esztendős kaposvári Egyed László pedig egyedi győzelmet aratott Somogysárdon: két lóval is kiválóan teljesített a legnehezebb kategóriában, ráadásul a kezdő lovak küzdelmében is az ő "társai" diadalmaskodtak. "Nagyon sokat készültünk erre a viadalra, és kiderült, hogy érdemes volt ennyi munkát és energiát fektetni a bajnoki döntőbe. Mindenképpen győzni szerettem volna, és nagy öröm, hogy a díjlovaglás után a folytatásban már nem hibáztam" - összegzett Haál Gábor tanítványa, aki a Lovasakadémia SC Kaposvár első felnőtt magyar bajnoka ebben a szakágban. LOVASTUSA ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, DÖNTÔ, SOMOGYSÁRD
Bajnok: Egyed László (Lovas Akadémia SC Kaposvár, edző: Haál Gábor, Figaró nevű lovával) 58.91 hibapont, 2. Schaller Gábor (Glob-Carex Lovas Klub,Tavaszi Szél n. l.) 66.48 h. p., 3. Bakaity Vajk (Kiskunhalasi Határőr Dózsa, Melittis n. l.) 82.30 h. p., 4. Nagy Zs. (Várcsalit BT, Mandragora n. l.) 83.78, 5. Kovács J. (Zemplén LE, Brakallone n. l.) 129.20 h. p.
Legfrissebb hírek

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
11 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
22 perce

Kerékpár: „háztartási balesetben” megsérült a Tour legjobb franciája

Kerékpár
34 perce

Még játszott a győriek elleni meccsen, azóta távozott a Pjunyik gólerős csatára

Európa-konferencialiga
56 perce

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
1 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
1 órája

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik