Schaller és Egyed párharca

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
Vágólapra másolva!
2004.10.02. 22:49
Címkék
Amint arra számítani lehetett, a tereplovaglás átrendezte a díjlovaglás után kialakult eredménylistát a lovastusa országos bajnokság döntőjében.
A somogysárdi viadal második napján a legkeményebb erőpróba várt a résztvevőkre, akik a kellemes idő ellenére alaposan megizzadtak, amire célba értek. Már aki teljesíteni tudta a 3850 méter hosszú, 25 akadállyal nehezített tereppályát… A felnőtt bajnoki címért harcba szállt tíz induló közül ugyanis négyet is kizártak pályatévesztés vagy más komoly hiba miatt. A hétperces szintidőn belül végül összesen hárman értek vissza a versenyközpontba: a rutinos Schaller Gábor így megőrizte összetett első helyét Tavaszi Szél nevű lovával, és a 24 esztendős Egyed László is tartja a második helyét Figaróval. A fiatal kaposvári sportoló másik lovával, Regölővel is nagyszerűen teljesített, ez az eredmény azonban nem számít bele az összetett küzdelembe. A vasárnapi díjugrató számot, ahol eldől a végső helyezések sorsa, a kiskunhalasi Bakaity Vajk várja a harmadik helyről. Az eddig látottak alapján immár kétesélyes a bajnokság: ha nem jön közbe semmi váratlan, akkor Schaller vagy Egyed lesz a 2004-es esztendő aranyérmese.LOVASTUSA OB-DÖNTÔ, SOMOGYSÁRD
Az állás két szám után: 1. Schaller Gábor (Glob-Carex LK, Tavaszi Szél n. l.) 58.48 hp, 2. Egyed László (Lovasakadémia SC Kaposvár, Figaro n. l.) 58.91, 3. Bakaity Vajk (Kiskunhalasi Határőr Dózsa, Melittis n. l.) 70.30, 4. Nagy Zs. (Várcsalit BT, Mandragora n. l.) 79.78, 5. Kovács J. (Zempléni LE, Brakallone n. l.) 117.2.
Legfrissebb hírek

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 perce

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
16 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
28 perce

Kerékpár: „háztartási balesetben” megsérült a Tour legjobb franciája

Kerékpár
40 perce

Még játszott a győriek elleni meccsen, azóta távozott a Pjunyik gólerős csatára

Európa-konferencialiga
1 órája

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
1 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik