Romário, a befektető

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2004.09.18. 20:54
Címkék
Tíz évvel Brazília negyedik világbajnoki címének elhódítása után Romário visszatér a pasadenai Rose Bowl-ba, ahol az 1994-es világbajnokság több nagy klasszisával egyetemben pályára lép egy gálamérkőzésen.
Romário márkanévnek sem rossz
Romário márkanévnek sem rossz
Romário márkanévnek sem rossz
Romário márkanévnek sem rossz
Romário márkanévnek sem rossz
Romário márkanévnek sem rossz
A november 11-én rendezendő összecsapásra olyan ászok kaptak meghívót és jelezték érkezésüket, mint Hriszto Sztoicskov, vagy a Rose Bowlban rendezett finálé tragikus hőse, Roberto Baggio.
A brazil sajtóban megpendítették, hogy esetleg ez a találkozó jelentheti a Baixinho (Kicsi) becenévre hallgató csatár visszavonulását a nemzetközi porondtól, ám szinte biztos, hogy Romário még egy ideig professzionális labdarúgó marad. Mindezt Marcos Mesquita, az América RJ igazgatója engedte sejteni, mikor bejelentette, hogy klubja egyezségre jutott a játékossal. "Szóban már megegyeztünk, de Romáriónak december 31-ig élő szerződése van a Fluminensével. Szerintem október közepéig minden tisztázódik - így Mesquita, aki azt is elárulta, hogy Romário azért szeretné az Américában befejezni a karrierjét, mert édesapja az egyesület szimpatizánsa volt. - Bizonyítja, hogy nem a levegőbe beszélek, hogy vasárnap barátságos mérkőzést játszunk a Flúval az América megalapításának századik évfordulóján, és Romário egy félidőt már a mi mezünkben szeretne játszani."
Az ARJ elnöke azt is elárulta, hogy Romário esetleges klubváltása túlmutatna a gyepszőnyegen, hiszen pusztán a neve által óriási tőke mozdulhat meg. "Valójában ő üzlettárs és befektető is lesz egy személyben. Érkeznek vele a szponzorok és könnyebben igazolhatunk jó futballistákat" - jelentette ki Mesquita.
Legfrissebb hírek

Vedran Bosnic harcos Szolnoki Olajbányászt ígér

Kosárlabda
8 perce

Fiatal ukrán csatárt igazolhat az ETO FC Győr – sajtóhír

Labdarúgó NB I
9 perce

Elindult a szavazás a Golden Boy-díjra, két magyar is a jelöltek között

Minden más foci
33 perce

Zubai Gábor lett a dunaújvárosi női kézisek edzője

Kézilabda
56 perce

Strandröplabda: döntőbe jutott Kun és Villám a kínai ProTour-versenyen

Röplabda
1 órája

Bevált recept: dobogót ért a paksiak kiemelkedő támadójátéka

Labdarúgó NB I
1 órája

Negyven éve jutott fel először a Siófok az NB I-be

Labdarúgó NB I
1 órája

Csikós Zsóka 500 egyesben is Európa-bajnok; Opavszky Réka ezüstérmes!

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik