Grönholm elszállt

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2004.09.18. 22:41
Címkék
Kétszereplőssé alakult a Brit Rali első helyéért zajló csata, ugyanis a viadal szombati napján az idén nagyon balszerencsés Markus Grönholm elszállt, és bár a szabályok szerint folytathatja a versenyzést, még a pontszerzése is kizárt.
Az élen továbbra is Sebastien Loeb halad, ám az előnye nem nőtt, sőt egy kicsit csökkent is az őt üldöző Petter Solberggel szemben.
Szombat reggel esős idő, ennek megfelelően sáros, csúszós talaj fogadta a versenyzőket Walesben, ám az első helyen haladó Loeböt mindez nem zavarta: a francia gyors szakaszgyőzelemmel tudatosította Solbergben és az akkor még harmadik Grönholmban, hogy az időjárás nem befolyásolja az ő teljesítményét.
Grönholmét annál inkább, a Peugeot 307 WRC-t kormányzó finn a napi második gyorson megcsúszott, és miután csúnyán megtörte az autóját, kénytelen volt feladni a versenyt. Ezen a szakaszon egyébként Francois Duval nyert Loeb és Solberg előtt, aki a viadalt nyitó szuperspeciálison, majd később a 12. és a 15. etapon is a legjobbnak bizonyult.
A világbajnoki pontversenyt is vezető Loeb eztán hozta a következő szakaszt, ám a nap végére egy kicsit elkényelmesedett, és Solberg többek közt két gyorsasági megnyerésével ismét tíz másodpercen belülire faragta hátrányát vele szemben.

BRIT RALI, A 16 FUTAMOS VB 12. VERSENYE
Abszolút sorrend 15 gyorsasági után: 1. Sebastien Loeb, Daniel Elena (francia, Citroen Xsara WRC) 2:55:19 (átlagsebesség: 105 km/óra), 2. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza WRC) 7.3 másodperc hátrány, 3. Märtin, Park (észt, brit, Ford Focus WRC) 2:14.4 perc h., 4. Sainz, Marti (spanyol, Citroen Xsara WRC) 2:32.3 p h., 5. Duval, Prevot (belga, Ford Focus WRC) 3:44.3 p h., 6. Rovanperä, Pietiläinen (finn, Peugeot 307 WRC) 5:41.2 p h., 7. Hirvonen, Lehtinen (finn, Subaru Impreza WRC) 5:43.6 p h., 8. Higgins, Gibson (brit, Ford Focus WRC) 8:04.6 p h.
Legfrissebb hírek

BL-legek: Julián Álvarez egészen elképesztő formában, idegenben rájár a rúd a Liverpoolra

Bajnokok Ligája
1 perce

Burgerlandban él, a futballválogatottnak szurkol Pfeffer Anna

Képes Sport
10 perce

Huszonegyedik trófeáját nyerte Sinner Pekingben

Tenisz
28 perce

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
1 órája

Vívás: együtt a régi harcostársak – találkoztak egymással Szöul aranyérmesei

Egyéb egyéni
1 órája

Mourinho óriási bölcsességet mondott a Chelsea elleni vereség után

Bajnokok Ligája
1 órája

Valverde mellőzéséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid kiütéses sikere után

Bajnokok Ligája
1 órája

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik