Szigetországi edzőkeringő?

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2004.09.16. 22:38
Címkék
Nem hagyta annyiban a Graeme Souness Newcastle-ba távozása miatt edző nélkül maradó Blackburn: az első puhatolózás után ajánlatot tett Mark Hughes-nak, aki el is fogadta.
A fiatal, csupán 40 éves szakember ugyan azonnal munkába áll az Ewood Parkban, ám időlegesen megtartja a walesi válogatott szövetségi kapitányi posztját is. Úgy hírlik, az Anglia és Lengyelország elleni, októberi vb-selejtezőkön még ő ül majd a kispadon. (Vagyis ha lenne az angol nemzeti együttesben Rovers-játékos, akkor Hughes szembekerülhetne saját emberével. De pillanatnyilag nincs.)
"Ez olyan lehetőség, amit nem szalaszthattam el. Edzői karrieremnek ebben a szakaszában éppen a megfelelő csapathoz kerülök. Tisztában vagyok vele, hogy a napi munka nehezebb lesz, mint az eddigi, de úgy érzem, készen állok rá. Kétségtelen, hogy klubedzői tapasztalatom még nincs, de walesi kapitányként sok mindent megtanultam, arról nem is beszélve, hogy huszonöt éve megszakítás nélkül a labdarúgásban élek" - mondta Hughes, aki játékosként megfordult nemcsak a Blackburnben, de a Manchester Unitedben, a Chelsea-ben, a Barcelonában és a Bayern Münchenben is.
Hughes-nak egyébként nem lesz könnyű dolga: a Rovers egyelőre nyeretlen a Premiershipben, ennek megfelelően az utolsó előtti helyen áll.
És végül a slusszpoén: a walesi szövetség egyik kapitányjelöltje nem más, mint Sir Bobby Robson. Ha tényleg ő lesz a befutó, megvalósul a latin-amerikai típusú edzőkeringő a Newcastle- Blackburn-Wales háromszögben.
Legfrissebb hírek

Bakonyi stoplinyomok: indul a hátizsákos játékoskeresés!

Hátsó füves
8 perce

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
8 perce

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
27 perce

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
36 perce

Magyarok a legnagyobbak között – vívó halhatatlanok csarnoka

Képes Sport
39 perce

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
1 órája

Kanadai bajnok – Thomas Müller mostantól egyedüli német rekorder

Minden más foci
1 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik