Stefan Holm ráadást ugrott

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2004.09.10. 21:04
Címkék
Július helyett szeptemberben, vasárnap helyett pénteken rendezték meg az idei salgótarjáni ugrógálát, mégis sokan voltak kíváncsiak az eseményre (a nézők még a kerítésen is csüngtek), és forró volt a hangulat.
A közönség ezúttal is azt kapta, amire számított, elsősorban a sztárvendégnek, Stefan Holmnak hála. A svéd magasugró fellépésével folytatódott a nagy sorozat, azaz Barcelona, Atlanta és Sydney aranyérmese, vagyis Javier Sotomayor, Charles Austin és Szergej Kljugin után Athén bajnoka is elfogadta a meghívást a nemzetközi hírű versenyre.
A 18. ugrógálát hatodszor rendezik meg a somoskői vár lábánál lévő sportcentrumban, az eseményt hagyományosan Besenyei Péter műrepülő-világbajnok bemutatója nyitotta. Ritmusos zenére és vastapsra kezdődött a férfiak küzdelme, és ezúttal öt magyar ugró is lehetőséget kapott. Bizony ritkán van alkalma a mieinknek arra, hogy ilyen lelkes közönség előtt szerepeljenek, arra meg pláne, hogy a maguk választotta zenére ugorjanak. Merthogy az ugrógála egyik jellegzetessége, hogy a legtöbb atléta saját CD-jét hozza, és már a zenéből is tudja, hogy ő következik.

Az athéni olimpia magasugróbajnoka, Stefan Holm Somoskôn is látványosan szerepelt: a svéd 230 centiméterrel gyôzött
Az athéni olimpia magasugróbajnoka, Stefan Holm Somoskôn is látványosan szerepelt: a svéd 230 centiméterrel gyôzött
Az athéni olimpia magasugróbajnoka, Stefan Holm Somoskôn is látványosan szerepelt: a svéd 230 centiméterrel gyôzött
Országos csúcstartónk, Boros László 202 centiméteren dübörgő zenére kezdett, és bár a melegítése óta már fél óra telt el, látványosan repült át a léc felett. Ezen a magasságon mutatkozott be a 19 éves svéd Karl Linus Thörnblad is, aki meglepően rövid, kissé furcsa, bicegős nekifutás után mint a lift emelkedett. Kissé fáradtan mozgott az olimpián tízpróbában hatodik Zsivoczky Attila, ami érthető, hiszen csak két hét telt el az athéni fellépése óta. Nem csoda, hogy ő elakadt a 210 centiméteren.
"Most ugrottam először az olimpia óta - mondta. - Készülök a talance-i tízpróbaviadalra, ezért is örültem, hogy indulhatok az ugrógálán. Remekül éreztem itt magam, fantasztikus a közönség, jó volt Somoskőn versenyezni."
A következő magasságon, a 215 centiméteren beszállt az olimpiai bajnok is. Holm mintegy bemelegítésként, különösebb erőfeszítés nélkül lendült át a léc felett. Boros és Thörnblad sem hibázott, és az ugrók máris 220 centiméteren próbálkozhattak. Boros elsőre a sarkával pattintotta le a lécet, másodszorra rosszat ugrott, harmadik kísérletéhez hosszan készülődött. Jó oka volt a nagy koncentrálásra, hiszen volt veszítenivalója. Ha országos csúcsot ugrik, annyiszor ezer forintot vihet haza, ahány centimétert teljesít. De hiába összpontosított sokáig, ismét megérintette a lécet, amely leesett. Thörnbladtól is csak biztató kísérletet láthattunk, Holm viszont ismét elkápráztatta a közönséget. Egyedül maradt versenyben.
A 225 centiméter és a 230 centiméter neki meg sem kotytyant, a világ legtermészetesebb módján röppent át a léc felett. Először a 234 centiméteren rontott, ami 53 centiméterrel nagyobb, mint a testmagassága. Második kísérletére épphogy leverte a lécet, a harmadik nem volt jó. A gálát tehát 230 centiméterrel nyerte meg, mégsem csomagolt. Nem akart csúnya kísérlettel búcsúzni a nézőktől, és versenyen kívül, a közönség szórakoztatására még egyszer nekifutott a lécnek, és bár szépen, látványosan repült, a léc ismét leesett.
Holm fellépése ezzel még nem ért véget. Miután felöltözött, asztalhoz ült, és türelmesen dedikálta a hosszú sorokban rá váróknak a gála plakátját, amely az ő ugrását ábrázolta.
Időközben alaposan lehűlt a levegő, a nők bizony fáztak, amikor rájuk került a sor. Az indulók közül hiányzott a horvát Blanka Vlasic, akit vírusfertőzése miatt az orvosa nem engedett elindulni (a berlini Golden League-viadalt is lemondta). Távollétében az athéni olimpia hetedik helyezettje, Oana Pantelimon 190 centiméterrel győzött. A román ugrónő a 194 centin látványos kísérleteket tett, és a ráadással ő sem maradt adósa a közönségnek. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik