Gyorsasági autó: Külföldiekkel mérkőzhetnek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.09.03. 21:45
Címkék
Az utolsó előtti fordulójához érkezett a gyorsasági autós országos bajnokság - a Material-kupáért kiírt viadalt a Hungaroringen tartják meg, és beleszámít a Közép-európai Zóna Trófea értékelésébe is.
Ez utóbbi azért érdekes, mert az idény során szinte ez az egyetlen olyan alkalom, amikor versenyzőink külföldi pilótákkal is öszszemérhetik a gyorsaságukat.A hét végi viadal további különlegessége, hogy a versenyzőket nem az itthon megszokott rend szerint kategorizálják (vagyis 1600 köbcenti alattiak és felettiek), hanem a nemzetközi szabályoknak megfelelően együtt indul az összes A-, illetve N-csoportos autó a motortérfogatától függetlenül. Szokatlan az is, hogy a túraautós és a formulaautós futamok, valamint a márkakupák első három helyezettjét pénzdíjjal is jutalmazzák, amire a sportág hazai történetében eddig nem nagyon volt példa. Az öt kategória összdíjazása majdnem tízezer euró lesz és a győztesek 1000 eurót tehetnek zsebre, ami a hét vége költségvetésének jelentős hányadát teszi ki. Az ob-kategóriák és a két márkakupa (Clio és Astra) indulóin kívül két osztrák futamot is láthat a közönség: az ottani túraautó-bajnokság és az úgynevezett Histo-kupa mezőnye hajt ki pályára a Hungaroringen - utóbbi kategóriában a 60-as 70-es évek túraautói száguldanak. A versenyre a belépés díjtalan, a Hungaroringre szombaton és vasárnap ingyenes buszjáratok indulnak az Árpád híd pesti hídfőjétől.Material-kupa, az ob 9-10. futama, Hungaroring
A program: Szombat. 8.30-9.45: időmérő edzések, 10.15-16.45: versenyfutamok, 17.00-19.00: időmérő edzések. Vasárnap. 8.30-9.45: időmérő edzések, 10.00-17.00: versenyfutamok
Legfrissebb hírek

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
39 perce

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
54 perce

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
59 perce

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
1 órája

Japán könnyedén verte Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
1 órája

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik