Történelmi mexikói siker

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2004.09.01. 21:14
Címkék
Kellemetlen meglepetésben volt része annak a mintegy negyvenezer Real Madrid-drukkernek, aki kilátogatott kedvenc egyesülete és a mexikói Pumas összecsapására.
A 26. Santiago Bernabéu-kupáért kiírt mérkőzésen ugyanis a vendégek Castro góljával legyőzték a hazaiakat, akiket legfeljebb az vigasztalhat, hogy az utánpótláskeretből egy-két játékos ígéretes teljesítménynyel rukkolt ki. A Real vereségére ugyanakkor az sem lehet magyarázat, hogy hemzsegtek a csapatban az ifik, a gárda ugyanis a következő összeállításban játszott a mérkőzésen: César - Míchel Salgado (Helguera, 46.), Mejía, Pavón, Raúl Bravo (Paredes, 62) - Juanfran (Figo, 46.), Guti, Beckham (Celades, 46.), Solari (Soldado, 70.) - Owen (Zidane, 46.), Morientes.

Michael Owen (jobbra) Real-játékosként vereséggel mutatkozott be a Bernabéu közönségének
Michael Owen (jobbra) Real-játékosként vereséggel mutatkozott be a Bernabéu közönségének
Michael Owen (jobbra) Real-játékosként vereséggel mutatkozott be a Bernabéu közönségének
A találkozónak két központi figurája volt: egyikük a Bernabéuban a szurkolóknak (kissé visszafogott teljesítménnyel) most bemutatkozó Michael Owen, a másik pedig a királyi gárda híveinek korábbi nagy kedvence, Hugo Sánchez, aki ezúttal a Pumas edzőjeként tért vissza legnagyobb sikerei színhelyére. "Ez Mexikó futballjának, a Pumasnak és nekem is történelmi siker. Büszke vagyok a játékosaimra, akik mindent megtettek azért, hogy olyan nagy riválist leggyőzzenek, mint amilyen a Real Madrid. Persze tisztában vagyok vele, hogy barátságos mérkőzésen a Real nem ad ki annyit magából, mint tétmeccsen, játékosaim ennek ellenére úgy küzdöttek, mintha a világbajnoki fináléban lettek volna" - mondta a lefújást követően a hatalmas tapsviharral búcsúztatott Hugo Sánchez.

XXVI. Santiago Bernabéu-kupa
Real Madrid (spanyol)-Pumas (mexikói) 0-1 (Castro 69.)
Legfrissebb hírek

BL-legek: Julián Álvarez egészen elképesztő formában, idegenben rájár a rúd a Liverpoolra

Bajnokok Ligája
5 perce

Burgenlandban él, a futballválogatottnak szurkol Pfeffer Anna

Képes Sport
14 perce

Huszonegyedik trófeáját nyerte Sinner Pekingben

Tenisz
32 perce

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
1 órája

Vívás: együtt a régi harcostársak – találkoztak egymással Szöul aranyérmesei

Egyéb egyéni
1 órája

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
1 órája

Valverde mellőzéséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid kiütéses sikere után

Bajnokok Ligája
2 órája

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik