Többen Athénból jönnek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.08.24. 20:54
Címkék
Egy év kihagyás után ismét lesz quatratlongála - a sorozat 1990-ben kezdődött, Pajor István szervezőnek köszönhetően.
Kásás Tamást is meghívták (fotó: Németh Ferenc)
Kásás Tamást is meghívták (fotó: Németh Ferenc)
Kásás Tamást is meghívták (fotó: Németh Ferenc)
Kásás Tamást is meghívták (fotó: Németh Ferenc)
Kásás Tamást is meghívták (fotó: Németh Ferenc)
Kásás Tamást is meghívták (fotó: Németh Ferenc)
A viadalon, amelyen eddig 17 sportágból 19 olimpiai és 13 világbajnok is indult, fontos az állóképesség, az erő, a gyorsaság és az ügyesség. A résztvevőknek 3000 métert kell futniuk - a nőknek egy kilométerrel kevesebbet - (állóképesség), az evezős ergométerben egy percig "szenvedniük" (erő), 100 métert úszniuk (gyorsaság), majd a teniszpályán megmutatniuk, hogyan bánnak az ütővel és a kis labdával (ügyesség). Ebben az évben először indulhatnak nők. A szeptember 2-án 13 órakor kezdődő eseménynek az ELMÛ Népfürdő utcai sporttelepe ad majd otthont.
A gálát tehát közvetlenül az olimpia után tartják, ugyanis az Athénban induló sportolók közül sokan kaptak meghívót: az ötkarikás bajnok atléta, Annus Adrián, a birkózó Deák Bárdos Mihály és Ritter Árpád, a cselgáncsozó Kovács Antal, a kajakozó Janics Natasa, Kovács Katalin, Horváth Gábor, Storcz Botond, a kerékpározó Bodrogi László, a kézilabdázó Farkas Ágnes, Pálinger Katalin, Radulovics Bojana és Pérez Carlos, az ökölvívó Balzsay Károly, az öttusázó Vörös Zsuzsa és Balogh Gábor, a hatodik helyezett tornász Gál Róbert, a negyedik helyen végző úszó, Risztov Éva, a bronzérmes Cseh László, a vívó Mincza Ildikó, aki szintén negyedik lett és Ferjancsik Domonkos, valamint a vízilabdázó Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund és Kásás Tamás.
A szervezők a legjobban szereplő olimpiai és világbajnok versenyzőt 250 ezer, illetve 150 ezer forinttal jutalmazzák.
Legfrissebb hírek

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsal klub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
6 perce

Tiefenbach Dániel: Nagy dolgokat érhetünk el a Vidivel

Labdarúgó NB II
51 perce

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
51 perce

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
51 perce

Batik Bence: Több mint három évet hagytam ki a sérüléseim miatt

Labdarúgó NB I
1 órája

Győzelemmel zárta a középdöntőt a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Alakul a magyar csapat a tokiói atlétikai világbajnokságra

Atlétika
1 órája

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik