Bajnoki arany az utazás előtt

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2004.08.10. 22:30
Címkék
Összesen 1180 kerékpáros (köztük több német, cseh, lengyel, román és osztrák, sőt egy uganadai bringás is) vett részt a 4. Bükk Maratonon, ami már önmagában is figyelemre méltó, ám ez a viadal más szempontból is rendhagyó volt: Eger környékén rendezték meg az első maratoni magyar bajnokságot.
A 100 kilométeres futam után a nőknél a több szakágban is bajnoki aranyérmeket szerző Vajda Márta vehette át az aranyérmet, míg a férfiaknál az atlantai játékok óta programban szereplő cross country versenyszám első magyar olimpiai indulója, Vinczeffy Zsolt végzett az élen.
A Merida Maraton Team-Durex kerékpárosa versenyekkel készül az athéni premierre, egy hete körhátrány nélkül a 42. helyen zárt a lengyelországi Európa-bajnokságon, de a maratoni magyar bajnokság után sem áll le, a hét végén a salgótarjáni Magyar Kupa-futamon igyekszik bizonyítani.
"Nagyon kemény verseny volt a Bükk Maraton, a nagy riválisokkal már az elején el akartuk dönteni, hogy melyikünk a legjobb, így aztán szinte mindenki megfőtt a nagy melegben és az egyenletes tempóban tekerő fiatalok szerezték meg a jobb helyeket - pillantott vissza az Eger környékén történtekre az aranyérmes Vinczeffy Zsolt. - Most a Magyar Kupa-futam következik, aztán néhány napig a Mátrában edzőtáborozom majd. Athénba augusztus huszonötödikén utazunk az edzőmmel, Pócsföldi Ottóval, míg a versenyre az olimpia utolsó előtti napján, augusztus huszonnyolcadikán kerül sor." ---- H ---- F
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
27 perce

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
46 perce

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
54 perce

Marozsán és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán, Alcaraz újra az élen

Tenisz
55 perce

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
1 órája

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
1 órája

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
1 órája

Vívás: Budapesten és Gödöllőn is jutott érem a magyar kadétoknak

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik