Vaszi és Pars volt a legjobb

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2004.08.08. 21:58
Címkék
Újabb színvonalas nemzetközi versenynek adott otthont vasárnap Szombathely.
A Metál Hungária-Holding-kupán 26 nemzet atlétái rajtoltak, és a mezőnyben olyan hírességek voltak, mint a kalapácsvetés olimpiai címvédője, a lengyel Kamila Skolimowska, az Európa-bajnoki ezüstérmes távolugró, a brit Jade Johnson vagy az idei világranglistán 400 gáton harmadik, dél-afrikai Ockert Cilliers (48.02).

A súlylökésben diadalmaskodó Bíber Zsolt már az elsô kísérleténél túlszárnyalta a húsz métert (Fotó: Unger Tamás)
A súlylökésben diadalmaskodó Bíber Zsolt már az elsô kísérleténél túlszárnyalta a húsz métert (Fotó: Unger Tamás)
A súlylökésben diadalmaskodó Bíber Zsolt már az elsô kísérleténél túlszárnyalta a húsz métert (Fotó: Unger Tamás)
Az olimpiára készülő magyar csapatnak csaknem a fele indult, de akadtak olyanok is, akik még szerették volna teljesíteni a nevezési szintet, hiszen ennek határideje augusztus 10. Ennek megfelelően az atléták egy része csúcsformában versenyzett, mások viszont már keményen edzenek az athéni megméretésre, ezért halványabban szerepeltek.
A súlylökő Bíber Zsolt edz - és nagyot is dobott. Már az első kísérletével túlszárnyalta a húsz métert (20.02), és még háromszor ért el ennél jobb eredményt. A győzelmet 20.41 méterrel szerezte meg. "Pedig fáradtan versenyeztem, és nem tudtam felpörögni igazán - magyarázta utóbb -, ráadásul az edzőm szerint meg sem közelítettem azt, amit edzésen nyújtottam, sem a technika, sem a motiváció szempontjából. Mindezek alapján bizakodva várom az olimpiát."
Szabó Enikő célja az volt, hogy megszerezze az athéni repülőjegyet. A szolnoki vágtázó három hete 11.41 másodperccel országos csúcsot javított 100 méteren, az olimpiai nevezési szint azonban 11.40. Az előfutamban, szélcsendben Enikő 11.43-mal másodikként ért célba. Sajnos a fináléban nem javított, és ezzel eldőlt, hogy nem lehet ott Athénban; a 200 métert 23.39 másodperccel ugyanakkor megnyerte.
Varga Roland sorsa már az országos bajnokságon eldőlt, amelyen a négy A-szintes diszkoszvető közül ő lett a negyedik, így kimaradt az olimpiára utazó csapatból. Az sem vigasztalja, hogy azóta rendre megelőzi riválisát, Máté Gábort, és ezúttal is ő győzött 64.83 méterrel. A pénteki zürichi Golden League-viadalon diadalmaskodó Fazekas Róbert és a 68.93 méterrel harmadik Kővágó Zoltán érthető okokból csak a lelátóról követte az eseményeket.
Biztató teljesítményt nyújtott Vaszi Tünde. Európa-bajnoki bronzérmesünk ellenszélben kétszer is 653 centiméterig repült, és megverte Johnsont, aki a kontinensviadalon és a világbajnokságon is előtte végzett.
"Ebben az évben eddig mindig kikaptam tőle - mondta Vaszi. - Remélem, végre visszanyerem a lelki erőmet, a formám már alakul. Biztató, hogy ellenszélben stabilan 653 centiméter körül ugrottam, pedig ilyenkor egészen más a ritmusa a futásnak, mint amikor hátszél segít. Ez az elmúlt két hétben végzett kemény edzéseknek tudható be, éppen ezért örülök az eredményemnek."
Szombathelyen a slágerszám évek óta a férfi kalapácsvetés. Ezúttal azonban legjobb versenyzőnk, Annus Adrián nem lépett a dobókörbe. Olimpiai reménységünk szeretett volna elindulni, ám nemrégiben könnyebb combsérülést szenvedett, és bár már egészséges, nem kockáztatott. Távollétében Pars Krisztián 79.62 méterrel győzött. A Dobó SE fiatalja két kilépett kísérlettel kezdett, ezt követően azonban mindig 78 méter fölött dobott.
"A két érvénytelen dobásom oka technikai hiba volt, amit valószínűleg azért követtem el, mert biztonsági kísérletre törekedtem. A folytatással elégedett vagyok, hiszen az volt a célom, hogy elérjem a hetvenkilenc métert."
A legjobb magyar férfi és női atlétának - Parsnak és Vaszinak - az LG mini hifitornyot ajánlott fel. ---- M ---- F
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik