Nedvednek a Juve maradhat

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2004.08.03. 21:31
Címkék
Ismét felröppent a hír, amely szerint a legfrissebb Golden Foot-győztes Pavel Nedved a közeljövőben szögre akasztja stoplisait, legalábbis azokat, amelyeket a válogatottban használt.
Nedved a görögök ellen lépett pályára utoljára a válogatottban
Nedved a görögök ellen lépett pályára utoljára a válogatottban
Nedved a görögök ellen lépett pályára utoljára a válogatottban
Nedved a görögök ellen lépett pályára utoljára a válogatottban
Nedved a görögök ellen lépett pályára utoljára a válogatottban
Nedved a görögök ellen lépett pályára utoljára a válogatottban
"Pavel az Európa-bajnokság vége óta azon gondolkodik, hogy visszavonul a válogatottól, mert túl sok sérülést szenved - nyilatkozta az AFP hírügynökségnek Nedved menedzsere, Zdenek Nehoda. - Ugyanakkor úgy tervezi, a Juventusnál kitölti a szerződése szerint még meglévő két évet." Az ügynök szerint Nedved már az augusztus 18-ra kiírt, Görögország elleni mérkőzésen sem fog pályára lépni.
Igaz, a játékos kategorikusan cáfolta az olasz sajtóban is megszellőztetett hírt, miszerint Karel Brückner szövetségi kapitánnyal már közölte visszavonulási szándékát. "Nem igaz, hogy lemondtam a válogatottságot, mindössze arról van szó, hogy rengeteget gondolkodom a nemzeti csapatban való szereplésemről. Még nem döntöttem. Ez összetett ügy - így Nedved, aki azért hozzátette: - Ugyanakkor a jelenlegi helyzet szerint könnyen megeshet, hogy lemondom a válogatottságot." A kiváló középpályás azt is megpendítette, hogy legkésőbb szeptember 8. után meghozza a döntését, ekkor játssza ugyanis az első világbajnoki selejtezőjét a cseh csapat, mégpedig Hollandia ellen.
Nedved, a tavalyi esztendő aranylabdása 84-szer szerepelt a cseh nemzeti tizenegyben, és összesen 17 gólt szerzett. ---- P ---- S
Legfrissebb hírek

Burgerlandban él, a futballválogatottnak szurkol Pfeffer Anna

Képes Sport
6 perce

Huszonegyedik trófeáját nyerte Sinner Pekingben

Tenisz
24 perce

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
59 perce

Vívás: együtt a régi harcostársak – találkoztak egymással Szöul aranyérmesei

Egyéb egyéni
1 órája

Mourinho óriási bölcsességet mondott a Chelsea elleni vereség után

Bajnokok Ligája
1 órája

Valverde mellőzéséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid kiütéses sikere után

Bajnokok Ligája
1 órája

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
1 órája

Hazájában talált klubot a Diósgyőrtől távozó védő

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik