Jó választás volt az 5000 méter

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2004.08.02. 22:52
Címkék
Két héttel az olimpia megnyitója előtt ígéretesen szerepelt Londonban a hosszútávfutó Kálovics Anikó. A Haladás versenyzője a rangos viadalon 15:10.21 perces egyéni csúccsal harmadik lett 5000 méteren.
- Magaslati edzőtáborban készültem az athéni megméretésre - mondta Kálovics -, s onnan lejőve szerettem volna valahol ötezer méteren rajtolni. A menedzserem, Babinyecz József intézte el, hogy részt vehessek a londoni Grand Prix-viadalon. Szerencsére pont olyan mezőnybe kerültem, amelyik nekem éppen megfelelő volt: a rajtlistán a hetedik legjobb eredménnyel szerepeltem, és csupán három afrikai indult. Úgy vélem, jól versenyeztem, háromezer méterig a saját, egyenletes ritmusomat futottam, csak magamra figyeltem. Ezt követően próbáltam előremenni, az utolsó két körben a második helyen futottam, de aztán ketten megelőztek. A célegyenesben visszakapaszkodtam a harmadik helyre, úgy hajráztam, ahogyan nem várták tőlem.

Egyelőre rövidebb távokon indul

Kálovics Anikó az elmúlt egy évben sikert sikerre halmozott – legutóbb Londonban, 5000 méteren remekelt
Kálovics Anikó az elmúlt egy évben sikert sikerre halmozott – legutóbb Londonban, 5000 méteren remekelt
Kálovics Anikó az elmúlt egy évben sikert sikerre halmozott – legutóbb Londonban, 5000 méteren remekelt
- A hajrá ezek szerint nem az erőssége?
- Inkább iramfutó vagyok. Ötezren korábban csak az országos bajnokságon indultam, a nemzetközi mezőnyben az idén próbálkoztam meg ezzel a távval. Választanom kellett, hogy a tízezerről a maratoni vagy a rövidebb táv felé mozdulok el, s én az utóbbi mellett döntöttem. Ennek köszönhető, hogy gyorsultam.
- Miért kellett új távval próbálkoznia?
- Tízezren kevés a verseny, s ha azokon nem sikerül szintet futni, lemarad az ember a világversenyekről. Ötezren sokkal több lehetőség nyílik a szintteljesítésre. Csakhogy most már arra biztatnak, hogy próbálkozzam meg a háromezer méterrel. Ám mindent nem lehet. Mezein, utcán versenyezni, a végén még fedett pályán is indulok… Ez túl sok lenne egyszerre.
- Kár volt aggódnia, hiszen tízezer méteren már az ősszel sikerült megfutnia az olimpiai A-szintet.
- Így igaz, de erre nem számíthattam, hiszen 31:45 volt a szint és csak 31:50 az országos csúcs. Ezt javítottam meg 31:40.31-re.
- Egyébként miért nem a maratoni felé mozdult?
- Szívem vágya, hogy egyszer maratonit fussak, és sokan csodálkoznak is azon, hogy a 69:16 perces félmaratoni eredményem mellett még nem próbálkoztam meg ezzel. De úgy érzem, nem jött még el az ideje. Most örülök, hogy az ötezret választottam. Nagyszerű érzés volt ekkora közönség előtt futni és jól szerepelni. ---- A ---- -
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik