Esőmenő profik

SZŰCS ISTVÁNSZŰCS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2004.07.27. 21:15
Címkék
Az időjárásfelelős meglehetősen mostohán bánt azokkal a triatlonosokkal, akik már a helyszínen készülnek a vasárnapi ITU-TVK világkupa-futamra.
Kedden ugyanis Tiszaújvárosban szinte egész nap zuhogott az eső. A versenyzők persze ezt az átlagember számára zavaró külső körülményt nem használhatták ki egy kis lazsálásra. Egymás után "bújtak elő" a Phoenix Hotelben elfoglalt szobáikból és teljesítették előbb a napi úszópenzumot a helyi Sportcentrum modern uszodájában. A belváros útjainak járókelői elismerően figyelhették mások mellett - a futókilométereit gyűjtő olasz U23-as Eb-ezüstérmes Emilio D'Aquinót, a portugálok U23-as csapatbronzából részt vállaló Duarte Marquezt-t, Joao Cavaleirót, a horvát Zvonko Cubricot, vagy az orosz színeket képviselő Olga Generalovát, Olga Selehovát, Ivan Vaszilijevet, Igor Sziszojevet és Anton Csucskót. Az sem volt meglepő, hogy a legelszántabbak kerékpáron is tréningeztek. Este hatra, a hagyományos szabadidőpsort eseménysorozat kerékpáros próbájára sem állt el a hajnaltól szakadó eső. Ez normál esetben azt jelenti, hogy emberfia nem ül kerékpárra, nem így Tiszaújvárosban, ahol húsz híján 700-an pattantak nyeregbe, hogy maguk mögött hagyják az olimpia előtti utolsó Világkupa-futam bringás pályájának egy körét, 5 kilométert. A 6. TVK Triatlon Nagyhét szerdán, 18 órától a duatlonváltóval folytatódik.
Legfrissebb hírek

Robog tovább a HC DAC a MOL Ligában

Kézilabda
8 perce

Az NB II-es Szentlőrincben is fejlődhet az ETO tehetsége

Labdarúgó NB II
29 perce

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
31 perce

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
48 perce

Veszprémben újfent kiderült: néhány perces roham itt már nem elég

Kézilabda
50 perce

NHL: folytatódik a Calgary vesszőfutása, tovább menetel a Devils

Amerikai sportok
1 órája

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
1 órája

Kézilabda: a 16 éves Zákányi Janka az ETO klasszisai között bizonyít

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik